A csendes többség
Akik nem mennek az utcára, és nem akarnak messiások lenni
Azért volt és van ebben az országban egy csendes többség. Aki nem megy az utcára se október 23-án, se március 15-én tiltakozni.
Ott vannak ők jobbról is, akiknek az ősei még bírtak valamivel és otthonról nem a proletár nemzetköziséget hozták, hanem a "Hit, remény, szeretet"-et. Akik eljártak a templomba hetente, vagy legalábbis a nagyobb alkalmakkor. Akik nevelése nem engedi az utcán való randalírozást, a hangos és ízléstelen politikai vitákat.
Vannak balról is, akik kisemberek voltak évszázadok óta, a hangos tiltakozás sosem volt sajátjuk, akiknek a szocialista rezsim többet adott mint elvett. Aki elégedettek voltak akkor is, mikor nem is lehetett az utcára menni. Most is csak azt csinálják, amit régen is, mindig is, húzzák az igát szó nélkül.
Köztük vannak azok, akiknek se idejük, se energiájuk az ellenállásra, mert azzal vannak elfoglalva, hogy alapvető szükségleteiket biztosítsák. A 8 de inkább 9 munkaóra után még várja őket az otthoni gondok serege, arra sincs idejük, hogy elgondolkozzanak a miérten.
Vannak a kiábrándultak, akik valamikor már próbáltak tenni másért, magukért, de vagy a fejüket, vagy a szivüket törték össze ezért. Nekik már nincs kedvük felemelni a szavukat.
Vannak a közömbösök, nem tudni, mennyien. Akiknek mindegy mi lesz. Vannak a hitetlenek, a cinikusok, az aszociálisak.
Vannak, akiknek sok a vesztenivalójuk, akiknek most is jó, vagy akiknek most éppen jó. A zavarosban halászók, akiknek nem érdekük a változás.
Bárkik is ők, a csendes többség, a hátukon viszik az országot. Ha nem is mennek sehova politizálni, ők is magyarok. Nekik is hallgatni kell, amit a magyarokról általában tart ország-világ.
A becsületes rendőr, orvos, katona, jegyellenőr is hallja, amit felrónak a korruptnak, erőszakosnak, agresszívnek.
A jó az lenne, ha senki nem felejtené el, hogy tagja egy nagyobb csoportnak, akit az ő egyéni viselkedése alapján is megítélnek. Ha senki nem felejtené el, hogy magyar. És hogy nem egyedül magyar.