Egy mai szupermarketben akár 100 féle joghurt, 60 féle kenyér és annyiféle zöldség, gyümölcs van, ahányat ezelőtt 20-30 éve még el sem tudtunk képzelni. Egy mai jó szupermarketben még este is nagy választék van kenyérből, péksüteményből.

Egy mai vásárló hozzászokott, hogy akármikor érkezik feltölteni az otthoni élelmiszerkészletét, a boltban mindent megtalál - ha mégsem, máshová megy. És ez a "máshová" nem jó az eladóknak. Ezért szent ügynek - úgyis mint a versenyképesség biztosítékának - tekintik a polcok folyamatos feltöltését.

Hogy mi van emögött?  Évi 90 millió tonna élelmiszer megsemmisítése, aminek értéke 100 milliárd euro - csak Európában. A pékségek 10-20%-os túltermelése, ami közvetve hatással van a búza árára. A mezőgazdaság "iparosítása" a boltok igényei szerint.

3 millió tonna kenyér megy a szemétbe vagy takarmánynak minden évben, ez megfelel Spanyolország éves fogyasztásának. És mit okoz világszinten? A búzaár emelkedését, hiszen ál-keresletet képez, ami ténylegesen emeli az árat. Az egyik német pékség egy új technológiát használva, pelletet gyárt a száraz kenyérből, kihasználva, hogy a kenyér kalóriája hasonló a fáéhoz. Így a kemencéiket fűthetik vele. Hogy mit adna ez az ötlet országos szinten megtakarításként? Egy atomerőmű éves termelését.

Hogyan változtatja meg a mezőgazdasági termelést a nagykereskedők és boltok termékpolitikája? A krumpli felszedésekor a kis gumók már a betakarítógépből kiesnek. A túl nagyokat vagy sérülteket, furcsa alakúakat sem veszik át, így a betakarítás után még át kell válogatni a termést. Ami a végén átadásra kerül, azaz fogyaszthatónak minősül, a teljes termés 50-60%-a.

Mindenki ismeri a kígyóuborkát - lassan átnevezhetnénk botuborkának. A legújabb EU-s rendelkezések már megengedik a görbe uborka árusítását - kivéve, hogy nem lesz nagykereskedő, aki átvenné. Nem azért, mert ehetetlen, hanem mert csak egyenes uborka fér el "rendesen" a rekeszekbe. Így a görbe uborka is a szemétbe kerül.

Ennél még betegebb az amerikai normák szigorúsága. Példaként: előírják a paradicsom  színét. A színben nem megfelelő paradicsom is átvehetetlen. A farmerok panaszkodnak, hogy olyan emberek írják elő a "standardot", akiknek gőze nincs a mezőgazdaságról, a fejükben csak a polcokon létezik a paradicsom, amelynek pirosnak kellene lenni. Így - a pocséklás mellett - a termékskála is kicsi, mert a termelők tudnának és akarnának is többfajta zöldséget termelni, de a nagykereskedők nem vennék azt át.

Ha megnézzük, hogy az importált gyümölcsökkel mi a helyzet, még rosszabbul érezhetjük magunkat. Narancsos, banános rekeszek, néha 10 ezer kilóméter megtétele után végzik egyenesen a szemétdombok tetején. A banántermelőknek is ugyanúgy előírják a banánok méretét, és hogy hány banán lehet egy fürtön. Nekik 8% gyümölcs esik ki így az eladhatóságból, ami sokat ér - hát növelik a megművelt területet, hogy másképp hozzák be a hasznot. Ez meg a kistermelők ellehetetlenülését okozza, aki a földjeiket elvesztve megélhetés és élelem nélkül maradnak. Így a fejlett országok-beli pazarlás másik oldala az éhezés a fejlődő országokban.

Ugyanez a baj a tenger gyümölcseivel. A legnagyobb franciaországi elosztóhelyen raklapjával döntik a szemétbe a reggel érkezett és estig eladatlan halat, rákot, egyebet. Abból az óceánból, amit máris túlszennyeztünk és túlhalásztunk.

A pocséklás utolsó számottevő szereplője a nagykonyha. Közétkeztetés és éttermek. A rosszul felmért igényeknek, a túlbiztosításra törekvésnek, a versenyképesség biztosításának az ára - friss, feldolgozott vagy fagyasztott ételhegyek a szemétben. Lehetne tenni ez ellen: egy olyan kórházi konyhán, ahol elkezdték lemérni a visszaérkezett maradékokat, szép eredményeket értek el az adagok csökkentésével, most évi 40 000 eurót takarítanak meg.

Összefoglalva: míg otthon mindenki sajnálja kidobni - de azért kidobja, ha másért nem, mert "lejárt" - az élelmiszert, a betakarítástól kezdve az elosztókon át az eladókig, évente millió tonnaszám kerül étel a szemétbe. És metánként végzi. Az ózonréteget támadva. Az árakat növelve. Szegénységet, éhséget okozva a Föld más területein.

Hogy mi mit tudunk ez ellen tenni?

Jobban felmérni, hogy mire lesz  szükségünk. Jobban vigyázni a tárolással. A tojást nem tartalmazó élelmiszerek "lejáratát" figyelmen kivül hagyni. (több országban tervezik bizonyos élelmiszerekről levenni az eltarthatósági időt) Közvetlenül a termelőtől vásárolni, és megelégedni másfajta kenyérrel, másfajta áruval. Nem azt venni, ami nincs otthon, hanem ami el lesz fogyasztva. Ha nem sikerül, komposztálni vagy szelektálni, biogázt termelni az organikus szemétből.

Gondolkozni...