Idézet Littlétől: "A kapitalizmus fo elonye hogy a sikert es riziko vallalast jutalmazza. Ez evolucios alapon is sikeres strategia."
Idézet Littlétől: "A kapitalizmus fo elonye hogy a sikert es riziko vallalast jutalmazza. Ez evolucios alapon is sikeres strategia."
A következő kísérlet a Nancy egyetem biológiai karán játszódik 1994-ben, Didier Desor professzor vezetésével.
" class="mceItem mce-blossom-special mce-blossom-object" src="http://img.youtube.com/vi/qSExUj_D7mo?version=3/0.jpg">
Akinek nincs ideje végignézni, röviden elmondom, mi történik.
Hat patkányt tesznek egy tartályba, ahonnan az állatok csak úgy tudnak élelemhez jutni, ha átmennek egy alagúton, ami vízbe merül, megtalálják a krokettet és visszahozzák a vízen át, hogy szárazföldön megehessék.
Minden patkány nagyon jól tájékozódik, soha nem felejtik a helyet, ahol már jártak, és minden patkány tud úszni - tehát minden állatnak megvan a lehetősége, hogy élelemhez jusson. Mégis: hat patkányból csak három megy át a vízen, a másik három úgy eszik, hogy elveszik az úszóktól, amit azok már áthoztak. A három úszóból egy tudja megvédeni a sajátját. Számtalanszor megismételve, a 3-3 arány stabilizálódik, és a szerepek nem változnak többet, akárhány csoporttal megismételve sem. Három lop, három úszik, és csak egy az autonóm, aki meg is tudja magának őrizni munkája gyümölcsét.
Ha a csoportokat újra átszervezik, és minden csoportban csak úszókat és csak tolvajokat tesznek, akkor a régi úszó-csoport tagjaiból három megint elindul, de három már lopni fog.
A tolvaj-csoportból majd kétórás hezitálás után indul vízbe az első patkány - és a dolgozók, élősködők aránya megint 3-3-ra áll be.
Ebből látszik, hogy egy patkány által játszott szerep nem állandó, hanem függ a csoportbeli többi állat viselkedésétől is, azaz a szociális környezettől.
A következő kísérlet az ún. Skinner-dobozban játszódik. Egy tartályban az egyik falon van egy pedál, amit ha a patkány megnyom, a szemközti falnál ételhez jut. Hat patkány, hat Skinner-dobozban kezd, mindegyik tökéletesen tudja használni a dobozt és etetni magát. A tartály két szemközti falát elkezdik távolítani egymástól a kutatók, már öt másodperc kell, hogy egy patkány a pedáltól az etetőig jusson. Akkor mind a hat patkányt belehelyezik egyetlen dobozba. Bizonyos egyedek pillanatok alatt rájönnek, hogy az etető közelében maradva a krokett munka nélkül is a "szájukba esik". A dolgozóknak viszont kevés jut, mert mire átérnek a doboz másik oldalára, ritkán marad valami.
Az ehhez a dobozhoz szokott patkányokat a medencés kísérletbe helyezve kiderül, hogy nem lehet előre megmondani, melyik patkány milyen szerepet kap, a dolgozóból nem szükségszerűen lesz úszó. Az új szerepe attól függ, hogy kik veszik éppen körül, hogy ki lesz az, aki a legéhesebb és leghamarabb elindul az ételért, hogy el meri-e venni a másiktól a krokettet. Az első pillanatok a döntőek. Amelyik úszik, egyre ügyesebben úszik, és amelyik lop, egyre bátrabban lop. Így fejlődnek a patkányok képességei.
A kutatókat ezen a ponton kezdte érdekelni, hogy mi történik az embereknél, egy iskolában. Egy gyerekcsoportban is természetesen megjelennek a vezetők, akik szívesen ragadják magukhoz a szót, szívesen magyaráznak a többieknek. Sem a sportban, sem a matematikában vagy a munkában nem találjuk ugyanazokat a kompetenciákat a gyerekeknél. Azok, akik a szünetben a hangadók, nem feltétlen azonosak az osztályterem sztárjaival. Ezért a tanárok feladata árnyalni a tevékenységeket, feladatokat osztani, hogy a gyerekek kompetenciája, gyakorlata minden téren nőjön. Azaz, szükség van szabályozásra.
Ami a nagy különbség a patkány-kísérlet és az iskola (vagy az élet) között, hogy a patkányok egy-egy bizonyos feladatot kaptak, az emberek pedig állandóan változó, komplexebb feladatokkal szembesülnek. Ezért nem is annyira merevednek bele a szerepeikbe, mint a kísérletben a patkányok. Vagy nem szükségszerű, hogy belemerevedjenek.
Próbálták bonyolítani a patkányok viselkedését, és a szorongást, az éhséget és az erőt (agressziót) vették figyelembe a számítógépes modellezéshez. Ez a három tényező fog fejlődni, változni, és ezek együtthatása alakítja a patkány viselkedését.
A folyamatba bevisszük az altruizmust is, mint tényezőt: az egyed hajlandó osztozni, azaz, megmenteni, vagy életben tartani a semmittevőt, aki a fejében, a viselkedésében, vagy egyszerűen a létében hordoz megoldást olyan problémára, amely még nem jelent meg, de a jövőben lehet vele számolni. Mert jobban tud verekedni, jobban tájékozódik, vagy egyszerűen csak növeli a létszámot, ami meghatározó lehet a csoport túlélésében, ha egy másik csoporttal kerül összeütközésbe.
Jean-Marie Pelt botanikus, a növények kompetíciójáról és kooperációjáról is írt egy könyvet. Megkérdőjelezi a régi mondást, miszerint az élet dzsungel, ahol az erősebb a túlélő. Amelyik állat vagy növény nem kooperál, az elpusztul a versenyben vagy elpusztítja saját magát. A túlélés útja az együttműködés vagy a szimbiózis.
A biológus Desor és a botanikus Pelt megállapítják, hogy a társadalomban is meg kell, hogy legyenek az együttműködés keretei, mint ahogy meg is vannak (példa a szolidáris ekonómia, olyan szolidáris gazdasági társaságok, amik nem a megszokott kapitalista módon működnek), vagy a létező szociális háló. SZÜKSÉG VAN az együttműködésre és (a verseny)szabályozásra. Míg pár éve a vezérszavak a be nem avatkozás, dereguláció voltak, mára megint szükséges lett, a természetben élő ekoszisztémák mintájára, a szabályozás. Ez az erkölcsi érzés alapja, és ez hiányzik nagyon a mostani kapitalizmusból, aminek az eredménye látható is.
Ha nem tesszük újra értékünkké a szolidaritást, az ember eltűnhet a Föld színéről - hangzik a végső konklúzió.
(Utolsó patkány-kísérlet: jóllakott munkások és éhes semmittevők, akik hiába várják, hogy etessék őket. A világ felfordult.)