Az afrikai népesedésről három felvonásban.
Az afrikai népesedésről három felvonásban.
Első felvonás : a kapitalista gazdaságtan szerint a jövendő nyugdíjak veszélyben vannak a fejlett országokban tapasztalható népességcsökkenés miatt. A demográfiai korfa eltorzult, egyre kevesebb gyerek születik, ergo, a keresőkre jutó eltartottak száma nő, a jelenlegi nyugdíj-rendszer fenntarthatatlannak tűnik. Megoldás lehet a bevándorlók (Németország évi kétszázezret tudna foglalkoztatni) számának növelése, valamint a nyugdíj-reform. Ez utóbbi vagy a befizetések növelését, vagy a nyugdíj-korhatár felemelését jelentené. A franciák hetekig az utcán voltak, hogy ez ellen tüntessenek.
Most nem térnék ki arra a piciriske gondra, hogy a munkanélküliség a legtöbb országban nőtt, mert ezt a kapitalista gazdaságtan sem tárgyalja soha ugyanazon a helyen, mint a "jaj, kevés a dolgozó - sok az eltartott"- témát. Csak megjegyzem, hogy nahát...
Második felvonás : 2050-re Afrika lakossága eléri a két milliárd főt, olyan összetételben, hogy ennek a fele 18 év alatti gyerek lesz. Ez szédületes növekedés, különösen annak a fényében, hogy ugyanitt a legnagyobb a kisgyerekkori és az anyai halálozás is. Az afrikai nők szülnek a legtöbbet, ennek két lényeges oka van, az egyik a hivatalos ill. félhivatalos poligámia, a másik a fogamzásgátlás kismértékű elterjedése. A statisztikák szerint ezen a két mutatón szignifikánsan csak a lányok iskoláztatása javít: a művelt lányok jobban bánnak a tablettákkal és kevésbé hajlandóak második, harmadik feleséggé válni.
Ezeket az adatokat 2008-as cikkekből vettem, amit kongói földrajz tanárunk (a fiamé) adott az osztálynak.
Harmadik felvonás : a héten megérkezett az első ötezer menekült Tunéziából egy kis olasz szigetre, Lampedusára. Ez a tény egyelőre csak Tunézia és Olaszország között gerjesztett némi ellentétet, mivel Berlusconi azonnal javaslatot tett (és pénzt küldött) Tunisznak, hogy segítene a partjai őrzésében, amit az arabok igen rossz néven vettek, nem akarván idegen karhatalmat a saját országukban.
A gond azonban ennél nagyobb: Lampedusa a legközelebbi sziget, de már uniós terület. Olaszország nyilván nem bírja elhelyezni az összes menekültet, így azokat tövábbküldi. Mivel a tunéziaiak a franciát beszélik, ez elsősorban a francia nyelvű országokat érinti. Amíg nem jönnek az angolul beszélőek is.
Egy a gond. Afrika tele van diplomás fiatal munkanélküliekkel, akik jobb életre vágynak. Ezt a jobb életet Európában képzelik megtalálni. Sárközy valamelyik nap beszélt arról, hogy a francia befogadóhelyek tele vannak, hogy a rendszer nem bír el sokkal több embert, anélkül, hogy össze ne omolna. Ugyanezt mondják Svájcban. Ez utóbbi hagyományosan befogadóország, a legmagasabb külföldi arányszámmal (minden ötödik külföldi). Most, hogy úgy érzik, már nem tudnak több embert elhelyezni, legalábbis nem tömegesen, meg lettek vádolva mindenféle gonoszsággal. Majd valahogy kibírják, viszont a lényeg marad változatlan:
Gazdasági és politikai okokból 200 millió menekült, több millió belső migráns van már most. Az elkövetkező 50 évben ezekhez hozzáadódik a tervezett gátak, nagy átalakítások, valamint a klíma-változás miatti népvándorlás is. Igen, népvándorlás. A Földön nagy áttelepülések várhatóak.
Készülni kell.