A fogyasztói társadalom és a pazarlás.
Egy mai szupermarketben akár 100 féle joghurt, 60 féle kenyér és annyiféle zöldség, gyümölcs van, ahányat ezelőtt 20-30 éve még el sem tudtunk képzelni. Egy mai jó szupermarketben még este is nagy választék van kenyérből, péksüteményből.
Egy mai vásárló hozzászokott, hogy akármikor érkezik feltölteni az otthoni élelmiszerkészletét, a boltban mindent megtalál - ha mégsem, máshová megy. És ez a "máshová" nem jó az eladóknak. Ezért szent ügynek - úgyis mint a versenyképesség biztosítékának - tekintik a polcok folyamatos feltöltését.
Hogy mi van emögött? Évi 90 millió tonna élelmiszer megsemmisítése, aminek értéke 100 milliárd euro - csak Európában. A pékségek 10-20%-os túltermelése, ami közvetve hatással van a búza árára. A mezőgazdaság "iparosítása" a boltok igényei szerint.
3 millió tonna kenyér megy a szemétbe vagy takarmánynak minden évben, ez megfelel Spanyolország éves fogyasztásának. És mit okoz világszinten? A búzaár emelkedését, hiszen ál-keresletet képez, ami ténylegesen emeli az árat. Az egyik német pékség egy új technológiát használva, pelletet gyárt a száraz kenyérből, kihasználva, hogy a kenyér kalóriája hasonló a fáéhoz. Így a kemencéiket fűthetik vele. Hogy mit adna ez az ötlet országos szinten megtakarításként? Egy atomerőmű éves termelését.
Hogyan változtatja meg a mezőgazdasági termelést a nagykereskedők és boltok termékpolitikája? A krumpli felszedésekor a kis gumók már a betakarítógépből kiesnek. A túl nagyokat vagy sérülteket, furcsa alakúakat sem veszik át, így a betakarítás után még át kell válogatni a termést. Ami a végén átadásra kerül, azaz fogyaszthatónak minősül, a teljes termés 50-60%-a.
Mindenki ismeri a kígyóuborkát - lassan átnevezhetnénk botuborkának. A legújabb EU-s rendelkezések már megengedik a görbe uborka árusítását - kivéve, hogy nem lesz nagykereskedő, aki átvenné. Nem azért, mert ehetetlen, hanem mert csak egyenes uborka fér el "rendesen" a rekeszekbe. Így a görbe uborka is a szemétbe kerül.
Ennél még betegebb az amerikai normák szigorúsága. Példaként: előírják a paradicsom színét. A színben nem megfelelő paradicsom is átvehetetlen. A farmerok panaszkodnak, hogy olyan emberek írják elő a "standardot", akiknek gőze nincs a mezőgazdaságról, a fejükben csak a polcokon létezik a paradicsom, amelynek pirosnak kellene lenni. Így - a pocséklás mellett - a termékskála is kicsi, mert a termelők tudnának és akarnának is többfajta zöldséget termelni, de a nagykereskedők nem vennék azt át.
Ha megnézzük, hogy az importált gyümölcsökkel mi a helyzet, még rosszabbul érezhetjük magunkat. Narancsos, banános rekeszek, néha 10 ezer kilóméter megtétele után végzik egyenesen a szemétdombok tetején. A banántermelőknek is ugyanúgy előírják a banánok méretét, és hogy hány banán lehet egy fürtön. Nekik 8% gyümölcs esik ki így az eladhatóságból, ami sokat ér - hát növelik a megművelt területet, hogy másképp hozzák be a hasznot. Ez meg a kistermelők ellehetetlenülését okozza, aki a földjeiket elvesztve megélhetés és élelem nélkül maradnak. Így a fejlett országok-beli pazarlás másik oldala az éhezés a fejlődő országokban.
Ugyanez a helyzet a tenger gyümölcseivel. A legnagyobb franciaországi elosztóhelyen raklapjával döntik a szemétbe a reggel érkezett és estig eladatlan halat, rákot, egyebet. Abból az óceánból, amit máris túlszennyeztünk és túlhalásztunk.
A pocséklás utolsó számottevő szereplője a nagykonyha. Közétkeztetés és éttermek. A rosszul felmért igényeknek, a túlbiztosításra törekvésnek, a versenyképesség biztosításának az ára - friss, feldolgozott vagy fagyasztott ételhegyek a szemétben. Lehetne tenni ez ellen: egy olyan kórházi konyhán, ahol elkezdték lemérni a visszaérkezett maradékokat, szép eredményeket értek el az adagok csökkentésével, most évi 40 000 eurót takarítanak meg.
Összefoglalva: míg otthon mindenki sajnálja kidobni - de azért kidobja, ha másért nem, mert "lejárt" - az élelmiszert, a betakarítástól kezdve az elosztókon át az eladókig, évente millió tonnaszám kerül étel a szemétbe. És metánként végzi. Az ózonréteget támadva. Az árakat növelve. Szegénységet, éhséget okozva a Föld más területein.
Hogy mi mit tudunk ez ellen tenni?
Jobban felmérni, hogy mire lesz szükségünk. Jobban vigyázni a tárolással. A tojást nem tartalmazó élelmiszerek "lejáratát" figyelmen kivül hagyni. Közvetlenül a termelőtől vásárolni, és megelégedni másfajta kenyérrel, másfajta áruval. Kevesebbet venni. Komposztálni vagy szelektálni a szemetet. Biogázt termelni az organikus szemétből.
Gondolkozni és takarékoskodni.
