Nemrég elkísértem egy iskolás osztályt a jégpályára, szülőként. A testnevelő tanár, aki egyben az iskola igazgatója is, a jégen volt a gyerekekkel, én meg unalmamban körbejártam a pályát és összeszedegettem a szétszóródott korongokat. Az úttörő ahol tud, segít.
Mire kész lettem, a gyerekek lecsuruszkoltak a jégről, és egyikük meglátta a korongokat a palánk tetején. Ránézett a tanárra, és zsebre tette. A tanár megkérdezte, hogy "Ez a tied, fiam?", mire a gyerek bólogatni kezdett, míg rám nem nézett. Akkor bevallotta, hogy nem, de azért megkérdezte, hogy elteheti-e. A tanár csaknem szó szerint ezt válaszolta: "Ha beteszed a zsebedbe, és én nem látom, elviheted".
Paff. Bumm.
Nem mertem szólni. Azóta gondolkozok, hogy a korong egy semmiség és a lopás nem itt kezdődik, vagy egy fiatal igazgatónak fontosabb a népszerűség, mint a... mint a mi? A becsület? Nemet mondani?
Csak egy dologban vagyok biztos. Hála istennek, hogy az én gyerekem ennek nem volt tanúja.