Most nem azért írom, hogy el ne felejtsem...Most már nem bírom.
Most már nagyon kemény, már arra ébredek, hogy megint gyűlölködöm, hogy megoldásokat keresek, hogy képzeletben bosszúért lihegek, és nem győzöm mondani, hogy csak azt kívánom neki, amit ő nekem, mert tudom, hogy legszívesebben megölne.
Én apuci kislánya vagyok... Legalábbis annak indultam, ültem a nyakában, fogócskáztm vele a Népkertben. Mindenhova magával vitt, a próbákra, a fellépésekre, voltam vele tanfelügyelni, haknizni és élveztem, hoy mindenki szereti, mert ebből a szeretetből nekem is jutott.
Mikor elment, egyedül maradtam. Apuci kislánya nem volt kislánya anyucinak... Hónapokat kellett várni, hogy lássam, és éjszaka sírtam a sötétben, hogy mi lesz, ha megőszül, mire hazajöhet, de a telefonba azt mondtam, hogy nem akarom, hogy a szünetre hazajöjjön, arra az egy hétre, mert hosszú az út - és mert tudtam, hogy neki könnyebb így, mert tudtam, hogy ezt akarta hallani.
Mikor biztos lett, hogy nem jön haza, sőt elválik anyutól, a gyerekszobába zárkóztunk a tesómmal, az egyik ajtón anyánk, a másikon apu kopogott. Senkit nem engedtünk be, de - én hülye - azt mondtam apámnak, hogy menjen csak, egy élete van, legyen boldog. Anyám sosem bocsátotta meg nekem.
A szerelem beteljesületlen maradt, és apámnak be kellett érnie egy nagyon "attraktív" nővel, akitől az egész város óvta volna. Persze, nekem beszélte el mindenki, hogy "ki is ez a nő", hogy miért ítélte a bíróság az egy szem fiát a férjnek, és hogy mi történt a korábbi három férjével és a szeretőivel.
Kamaszlány voltam. Nem kell bemutatni, féltékeny kamaszlányt képzeljetek. Véres harcok következtek, a szó szoros értelmében. Undorító volt. Ez a szakasz eltartott vagy 10 évig, mire beláttam, hogy apám közben tönkremegy. És mivel mindennek én voltam az oka a nő szerint, feladtam mindent. Bólintottam mindenre, és - lám csak - én lettem a nő legfőbb barátja, nekem szidta apámat, nekem panaszkodott rá, és én voltam, aki ŐT vigasztalta, apám meg örült, hogy milyen jól megértjük egymást. Hát mi igazán jól megértettük egymást... Csak szegény apámnak nem lett jobb. Egyre többet ivott. Ezért egyre többet szidták. Mire még többet ivott, ezért még jobban megutálták, persze ezt józanon kibírni nem lehetett.
Feladtam egy hirdetést, apám nevében. "Rendszeresen söröző, de nem részeges..." A vagyonáról szót sem ejtettem, de így is kaptam három levelet - ezúton is elnézést kérek a levélíróktól. De apámat ez sem győzte meg, hogy nem maradna egyedül. Maradt a mostohám.
A múlt héten innen kellett elintéznem, hogy apám kórházba kerüljön, mert a nő nem ért rá, a nyaralóban, amit a saját nevére íratott, vendégül látta a fiát, unokáját. Apám fele pénze az ő nevére került, azóta nem érdekes, mi van szegény öreggel. Étele nincs, szinte csak iszik. Mikor Georgia kenyeret sütött az édesapjának, azt hittem, megszakad a szívem - nekem miért nem jutott eszembe? Nem tudom, mit eszik, nem tudom, mikor beteg, mikor elesett, busszal ment be Egerbe a kórházba, mert ez a nő nem vitte be, aki a kocsiját használja, és aki elzavarja, mikor útban van, és már csak a pénzét költi, de nem gondol arra sem, hogy a telefon végén a húgom ott lett volna, hogy kiszaladjon szegény öreg emberért. A gyereknek ordítani kél kedve...
Aki valaha egy város büszkesége volt, akit évekig kerestek rajtam és visszavártak. Szegény jó apám, aki csak ül csendesen és elissza a maradék eszét, teszi tönkre magát. Nincs már semmi öröme, csak az úszás. Tán anélkül már nem élne, és mehetne szentként tisztelt és szeretett anyja után.
És azon rettegek, hogy az a bizonyos nyelőcső vérzés nehogy a gyerekeim szeme láttára érje utol. De azon is, hogy ne akkor, mikor nem vagyok otthon. És bánná fene az összes pénzt, amit az átkoznivaló felesége elvesz, ha azért lenne benne annyi becsület, hogy azért a pénzért ránézne apámra. És szeretném, ha már vége lenne. És azt is szeretném, ha még sokáig lenne apám. Itt, a földön, nem a temetőben.
Most már értitek, miért adnám oda a materializmusomat egy jó kis istenhitért? Ha tudnám, hogy az anyja ott várja? Mert apám csak a menyországba kerülhetne...
Az én apám soha nem bántott senkit. Miért bántják az én apámat??? És hogy lehet ezt kibírni?
