Hazafelé, mikor be akartam kanyarodni az utcánkba, ott állt a kereszteződésben egy teherautó, naná, hogy keresztben az úton és a vezetője telefonált. Meg kellett állnom a parton felfelé, és rádudálni a jóemberre, hogy vegye már észre, hogy álldigálok és indexelgetek. Észrevette és befordult a mellette levő parkolóba. A parkoló persze nem akkor nőtt oda, hanem már évekkel ezelőtt megépítésre került. ☺
Én meg elindultam. Már későn láttam, hogy a svájci autóvezetés másik derék képviselője úgy döntött, hogy megelőz: balról, lévén kőfal jobbról. Balról meg csak a záróvonal...
Ha még eddig nem mondtam, akkor most: balra kanyarodtam. Az orromat elvitte, őrült fémcsikorgással. A zaj megzavarta, mert megállt - ezzel megúszta, hogy a kocsija utolsó félmétere is meg legyen húzva. Én behajtottam a parkolóba, ő talált magának helyet az út mellett...a kocsiból kiszállt egy ötvenes férfi. Kezet nyújtott, bemutatkoztunk, mosolyogtunk.
Mondtam, hogy itt van a faluban a karosszériás, ahova szoktunk járni. Neki is megfelelt, mondta, hogy követ, menjek előre. Ilyenkor a legfontosabb teendő, hogy a törött kocsit lássa egy karosszériás, aki megmondja, mennyi az annyi, és javaslatot tesz a biztosító bevonására – vagy a zsebből való fizetésre. Utána még mindig megnézheti a kocsit a biztosító kárszakértője, és ők is felajánlják a választást, hogy vagy nem fizetnek semmit, de marad a biztosítási összeg, vagy igénybe véve a biztosítást, következő évre mennyivel emelkedik a fizetendő havi díj.
A diagnózis a következő: ha engem nem zavar a lámpámon a karcolás, amit nem is látok, akkor 1500. Engem nem zavar. Persze, sejtem, hogy a férjemet fogja. De ne kelljen már még lámpát is cserélni…a kéthónapos kocsin. A lemez kicsit deformálódott, ami annyit tesz, hogy egy helyen benyomódott, egy helyen meg kinyomódott. (Janó és Gondolat ezt nagyon értik, biztosan.) A műanyag lökhárítóról meg a festék lekopott.
Az ellenfél kocsija rosszabbul állt: neki érintett az első sárvédőtől a hátsóig a jobb oldala. Azt még nem értettem meg, hogy lehet, hogy mindkét kocsiról eltűnt a festék – ha az enyémen nincs több, akkor hova lett a festékem? Mert nem a másik kocsira került, az biztos – azon is csak hámhiányok látszanak. És még mondják, hogy anyag nem vész el…és más tulajdonába sem kerül …
Hazafelé a fiam büszkén megjegyezte, hogy ez az első balesete. És megkérdezte, nem sajnálom-e szegény bácsit. De nagyon, csak nem annyira, hogy én fizessek helyette ezerötszáz fabatkát.
Az a nagy helyzet, hogy ezt az egészet csak azért meséltem el, hogy megosszak egy gondolatot, ami engem letaglózott az események lejátszódása után.
Ime. Egy hangos szó nem esett. Kölcsönösen biztosítottuk egymást mély sajnálatunkról, a svájci fél megjegyezte, hogy hálistennek nem esett senkinek baja. Sőt. Nagyon örültünk az ismerkedésnek. Mondhatni, jól telt a délután.
Akkor miért anyázok a volán mögött olyan (vélt) sérelmekért, ahol karcolás sem esik a kocsimon???
(2009. aug. 26.)
Baleset és indulatszavak
Ma volt egy kisebb balesetem.
Ma volt egy kisebb balesetem.
Hazafelé, mikor be akartam kanyarodni az utcánkba, ott állt a kereszteződésben egy teherautó, naná, hogy keresztben az úton és a vezetője telefonált. Meg kellett állnom a parton felfelé, és rádudálni a jóemberre, hogy vegye már észre, hogy álldigálok és indexelgetek. Észrevette és befordult a mellette levő parkolóba. A parkoló persze nem akkor nőtt oda, hanem már évekkel ezelőtt megépítésre került. ☺
Én meg elindultam. Már későn láttam, hogy a svájci autóvezetés másik derék képviselője úgy döntött, hogy megelőz: balról, lévén kőfal jobbról. Balról meg csak a záróvonal...
Ha még eddig nem mondtam, akkor most: balra kanyarodtam. Az orromat elvitte, őrült fémcsikorgással. A zaj megzavarta, mert megállt - ezzel megúszta, hogy a kocsija utolsó félmétere is meg legyen húzva. Én behajtottam a parkolóba, ő talált magának helyet az út mellett...a kocsiból kiszállt egy ötvenes férfi. Kezet nyújtott, bemutatkoztunk, mosolyogtunk.
Mondtam, hogy itt van a faluban a karosszériás, ahova szoktunk járni. Neki is megfelelt, mondta, hogy követ, menjek előre. Ilyenkor a legfontosabb teendő, hogy a törött kocsit lássa egy karosszériás, aki megmondja, mennyi az annyi, és javaslatot tesz a biztosító bevonására – vagy a zsebből való fizetésre. Utána még mindig megnézheti a kocsit a biztosító kárszakértője, és ők is felajánlják a választást, hogy vagy nem fizetnek semmit, de marad a biztosítási összeg, vagy igénybe véve a biztosítást, következő évre mennyivel emelkedik a fizetendő havi díj.
A diagnózis a következő: ha engem nem zavar a lámpámon a karcolás, amit nem is látok, akkor 1500. Engem nem zavar. Persze, sejtem, hogy a férjemet fogja. De ne kelljen már még lámpát is cserélni…a kéthónapos kocsin. A lemez kicsit deformálódott, ami annyit tesz, hogy egy helyen benyomódott, egy helyen meg kinyomódott. (Janó és Gondolat ezt nagyon értik, biztosan.) A műanyag lökhárítóról meg a festék lekopott.
Az ellenfél kocsija rosszabbul állt: neki érintett az első sárvédőtől a hátsóig a jobb oldala. Azt még nem értettem meg, hogy lehet, hogy mindkét kocsiról eltűnt a festék – ha az enyémen nincs több, akkor hova lett a festékem? Mert nem a másik kocsira került, az biztos – azon is csak hámhiányok látszanak. És még mondják, hogy anyag nem vész el…és más tulajdonába sem kerül …
Hazafelé a fiam büszkén megjegyezte, hogy ez az első balesete. És megkérdezte, nem sajnálom-e szegény bácsit. De nagyon, csak nem annyira, hogy én fizessek helyette ezerötszáz fabatkát.
Az a nagy helyzet, hogy ezt az egészet csak azért meséltem el, hogy megosszak egy gondolatot, ami engem letaglózott az események lejátszódása után.
Ime. Egy hangos szó nem esett. Kölcsönösen biztosítottuk egymást mély sajnálatunkról, a svájci fél megjegyezte, hogy hálistennek nem esett senkinek baja. Sőt. Nagyon örültünk az ismerkedésnek. Mondhatni, jól telt a délután.
Akkor miért anyázok a volán mögött olyan (vélt) sérelmekért, ahol karcolás sem esik a kocsimon???
(2009. aug. 26.)
Hazafelé, mikor be akartam kanyarodni az utcánkba, ott állt a kereszteződésben egy teherautó, naná, hogy keresztben az úton és a vezetője telefonált. Meg kellett állnom a parton felfelé, és rádudálni a jóemberre, hogy vegye már észre, hogy álldigálok és indexelgetek. Észrevette és befordult a mellette levő parkolóba. A parkoló persze nem akkor nőtt oda, hanem már évekkel ezelőtt megépítésre került. ☺
Én meg elindultam. Már későn láttam, hogy a svájci autóvezetés másik derék képviselője úgy döntött, hogy megelőz: balról, lévén kőfal jobbról. Balról meg csak a záróvonal...
Ha még eddig nem mondtam, akkor most: balra kanyarodtam. Az orromat elvitte, őrült fémcsikorgással. A zaj megzavarta, mert megállt - ezzel megúszta, hogy a kocsija utolsó félmétere is meg legyen húzva. Én behajtottam a parkolóba, ő talált magának helyet az út mellett...a kocsiból kiszállt egy ötvenes férfi. Kezet nyújtott, bemutatkoztunk, mosolyogtunk.
Mondtam, hogy itt van a faluban a karosszériás, ahova szoktunk járni. Neki is megfelelt, mondta, hogy követ, menjek előre. Ilyenkor a legfontosabb teendő, hogy a törött kocsit lássa egy karosszériás, aki megmondja, mennyi az annyi, és javaslatot tesz a biztosító bevonására – vagy a zsebből való fizetésre. Utána még mindig megnézheti a kocsit a biztosító kárszakértője, és ők is felajánlják a választást, hogy vagy nem fizetnek semmit, de marad a biztosítási összeg, vagy igénybe véve a biztosítást, következő évre mennyivel emelkedik a fizetendő havi díj.
A diagnózis a következő: ha engem nem zavar a lámpámon a karcolás, amit nem is látok, akkor 1500. Engem nem zavar. Persze, sejtem, hogy a férjemet fogja. De ne kelljen már még lámpát is cserélni…a kéthónapos kocsin. A lemez kicsit deformálódott, ami annyit tesz, hogy egy helyen benyomódott, egy helyen meg kinyomódott. (Janó és Gondolat ezt nagyon értik, biztosan.) A műanyag lökhárítóról meg a festék lekopott.
Az ellenfél kocsija rosszabbul állt: neki érintett az első sárvédőtől a hátsóig a jobb oldala. Azt még nem értettem meg, hogy lehet, hogy mindkét kocsiról eltűnt a festék – ha az enyémen nincs több, akkor hova lett a festékem? Mert nem a másik kocsira került, az biztos – azon is csak hámhiányok látszanak. És még mondják, hogy anyag nem vész el…és más tulajdonába sem kerül …
Hazafelé a fiam büszkén megjegyezte, hogy ez az első balesete. És megkérdezte, nem sajnálom-e szegény bácsit. De nagyon, csak nem annyira, hogy én fizessek helyette ezerötszáz fabatkát.
Az a nagy helyzet, hogy ezt az egészet csak azért meséltem el, hogy megosszak egy gondolatot, ami engem letaglózott az események lejátszódása után.
Ime. Egy hangos szó nem esett. Kölcsönösen biztosítottuk egymást mély sajnálatunkról, a svájci fél megjegyezte, hogy hálistennek nem esett senkinek baja. Sőt. Nagyon örültünk az ismerkedésnek. Mondhatni, jól telt a délután.
Akkor miért anyázok a volán mögött olyan (vélt) sérelmekért, ahol karcolás sem esik a kocsimon???
(2009. aug. 26.)
