Magyarként.

Magyarként. Hetek óta nem érzem jól magam. Sajnos, vagy szerencsére, de szinte csak a NOL-t olvasom politikai olvasmányként, abból is főleg a blogokat. Amit itt a blogfelületen felmerül, nekem az a politika esszenciája. És az elmúlt hetekben aggasztó posztok tömegét látom.

Engem legjobban az bánt, mikor azt hallom, hogy fasiszta vagy rasszista. Ez két olyan szó, amit ha rámondanék valakire, kizárnám a jobb társaságból, többé szóba sem állnék vele és igazából, börtönben lennen a helye, legalábbis, bíróság előtt.

Ennél is jobban zavar, mikor Magyarország fasizálódásáról olvasok. Úgy cakkumpakk - írok inkább enbloc-ot, annak biztos vagyok a helyesírásában. Magyarként, és külföldön élő magyarként erre vágyom a legkevésbé. Ugyanis a cikkekből nem az jön át, hogy vannak olyan magyarok, akik fasiszta jelszavakkal, karlengetéssel, zászlókkal vonulnak, hanem hogy a magyarok, már megint, hova tartanak.

Gondolkozom, hogy mitől más egy magyar, mint egy átlag európai. Nem tudom, mert nincs átlag európai. Akkor mitől más, mint egy svájci. A szélsőségességben. Nincs szürke, csak fekete és fehér. Egy másik embert vagy úgy kezelünk, mintha családtag lenne, vagy mint halálos ellenséget. Nem vagyunk közömbösek, belevetjük magunkat szívvel-lélekkel mindenbe. De miért? Ha próbálom összehasonlítani a történelmünket, hőst és szenvedést nem csak nálunk látok. Területet nem csak mi vesztettünk, igaz, ennyit kevesen. Talán a Himnusz...kell nekünk ennyire pesszimista ének? Vagy az irodalom...változna valami, ha hirtelen elfelejtenénk mindenkit? Nem jutok előre - látszólag, máshol is arról szól az irodalom, mint nálunk. Mégis, valahonnan, az anyatejjel, vagy az iskolában, de valami belénk kerül, ami megkülönböztet minket felnőttként - mert gyerekként nem, gyereknek olyanok vagyunk, mint akárki más.

Tegnap este majdnem megörültem, mikor a híradóban azt láttam, hogy Dél-Olaszország egyik falujában a népek nekiestek az ott dolgozó fekete idénymunkásoknak: 65 ember sebesült meg a verekedésben. A négerek gyorsan le is fasisztázták az olaszokat: ezzel a címmel jelentették be egyébként az esetet, én magam rögtön cigány-konfliktusra gondoltam.

Pár hónapja Svájc leszavazta az újabb mecsetek építését, amire is a franciák, a saját 7%-os muzulmán kisebbségükkel, gyorsan lerasszistázták a svájciakat. Azok meg - naivan - azt mondták, hogy nem rasszizmus, ha tényekről beszélnek: nekik nem voltak gyarmataik, muzulmán lakosokkal, hát nincs miért mecseteket építeni az országban. Szerintük nem rasszizmus azt mondani egy svájci népszavazáson, hogy nem kell mecset. Sem az, - egy másik francia-svájci vita kapcsán - , hogy a bűnelkövetők x %-a francia állampolgárságú és arab eredetű.