Európában és nem Magyarországon.

Európában és nem Magyarországon.

Az alábbi poszt egy francia-amerikai állampolgárságú fiatalember, Thibault Dumas írása. Azért választottam, mert a hangneme eltér atól, amit mi Magyarországon ismerünk: nem vádaskodó, nem kiközösítő, hanem a problémát globálisan vizsgáló a stílusa.

"2009 nyarának első napjaiban minden figyelem egy észak-franciaországi kisvárosra, Hénin-Beaumontra irányult. Az egész Köztársaság beleremegett ennek a 26 000 lakót számláló Pas-de-Calais-i városka részleges önkormányzati választásába. A szélsőjobb, amely 15 éve munkálkodik ezen a hanyatlóban lévő, munkások lakta vidéken, szimbolikus győzelmet aratott 528 szavazattal. Ez az eredmény igazolja, hogy bár 2007-től a Nemzeti Front (Front national) választóilag meggyengült, ideológiailag mégis virágzik. Nemzeti – populizmusa feloldódik a győztes sarkozyzmusban.

Európai méretekben a szituáció még ennél is aggasztóbb, az ultra-jobb legidegengyűlölőbb és legfasizálódóbb formája az öreg kontinensen mindenütt második fiatalkorát éli ; 18 európai országban legmagasabb történelmi szintjén áll, míg 5 országban kormányerőt képez a libéralis-konzervatív jobboldallal (Olaszországban, Dániában, Svájcban, Szlovákiában és Lettországban).

Az « Európa : a fasizmus felemelkedése » c. kitűnő dokumentumfilmben Barbara Conforti et Stéphane Lepetit mutatják be, hogy ez a fasizálódási láz hogyan testesül meg Európa különböző országaiban. Németországban, a NPD (Német Nemzeti-Demokrata Párt) tört át a helyi választásokon 2006-ban, bekerülve a Schwerini parlamentbe és Berlin 5 önkormányzatába. A párt ideológiai váza egyszerű és világos : a rasszizmus és a III. Birodalom utáni nosztalgia. Az NPD második embere, Udo Pastors szerint szükségszerű a « népek szegregációja felé » haladni, mivel szerinte a « fajok keveréke egyenlő a népek genocidjával ». Ennél is rosszabb, hogy a Rajnán túli neo-nácik ingatlanokat vásárolnak, hogy « felszabadított nemzeti zónákat » hozzanak létre 7-19 éves fiatalok képzésére. Ezek az erősen militarizált táborok néha még a fegyverhasználatot is tanítják. A berlini hatóságok értékelése szerint az extrém jobb közvetlen az iszlám terrorizmus után következik a Federációt fenyegető veszélyek sorában.

Még keletebbre, Magyarországon, a fasiszták inkább az utcát, mint az urnákat uralják. Paramilitáris egységek, köztük a Magyar Gárda, ezresével toboroznak és szervezik utcai felvonulásaikat Budapest közepén… bámészkodók tapsával kísérve. A nyilaskeresztes egyenruhák, az 1932-45 közötti évek magyar (Hitler-előtti) fasisztái újra megjelentek. Ezek a barnaruhás népfelkelők már megpróbálták megdönteni a magyar demokráciát erővel, a Gyurcsány Ferenc libéralis-szociális kormányát megrendítő botrányok után, 2006-ban. A fenyegetés akkora, hogy a Magyar Feljebbviteli Bíróság elrendelte a Magyar Gárda feloszlatását 2009 július másodikán, « új feszültségek » szításával indokolva. A Gárda nem vallja magát azonban legyőzöttnek, folytatja tevékenységét « informális » módon, sőt, fontolgat egy az Emberi jogok bíróságához történő folyamodványt is – (az irónia csúcsa).

Tény, hogy az ellenforradalmi jobboldal egész Európában rájátszik a « jelen gyűlöletére » és az « aranykor utáni nosztalgiára », Michel Winock szavaival élve. Kelet-Európában a jobboldal kihasználja a nép szenvedését, amit a tervgazdaságtól a a legvadabb kapitalizmusig tartó átmenet okozott. Tekintélyelvűsége és populizmusa felidéz egy rendezett, merev és totalitárius múltat. Más országokban, az extrém jobb nyíltan vállalja nemzeti arroganciáját, legyen az bármilyen fasizáló, rasszista vagy erőszakos (Spanyolország, Olaszország, Németország, Franciaország). Néhol, mint Angliában, a szélsőjobb még a faji tisztaságot is megidézi saját nacionalizmusában. A csatornán túli Brit Nemzeti Párt (BNP) a fehér nacionalizmus apostolává vált, amely célul tűzte ki a « brit népesség 1948 előtt létezett döntően fehér többségének a visszaállítását ». Ez a nyíltan rasszista és neo-náci párt nem fogad be tagjai közé csak « brit etnikai csoportokat és hazai kaukázusi típusú bennszülötteket ».

A szélsőjobb erős szövetségest talált a liberális-konzervatív jobboldalban. Az Európa-szerte kötött kormányszövetségek hozzájárultak az ultrák megerősödéséhez, mintegy intézményesítve, normalizálva őket. A legszembeszökőbb eset az olasz, ahol Silvio Berlusconi egyesítette saját Forza Italia nevű pártját a populista Északi Ligával, hogy létrehozza a Nép a Szabadságért (PDL) pártot 2009 márciusában. Franciaországban a folyamat még progresszívebb, de hasonló. Nicolas Sarkozy elöször is magába olvasztotta úgy ideológiai, mint választási téren a Népfrontot 2007-ben. Aztán felhasználta ezeket az elveket a Fillon–kormány politikájában, például a bevándorlást illetően, egy igazi « állami xenofóbiával », hogy az Emberi Jogok Ligájának szavait kölcsönözzük. 2009 nyarán eljött az idő a Mozgalom Franciaországért (MPF) és a Vadászat, halászat, természet és tradiciók (CPNT) pártokka való integrációra is, az Elnöki Többség Összekötő Bizottságának keretein belül. Helyi szövetségek reményében egy Marine Le Pen vezette « lesimított » Nemzeti Fronttal ?

De a jobboldal tévelygésein túl, az Európai Unió és a baloldal 90-es évek vége óta tartó gyengesége az, ami a szélsőjobb virágzásához vezetett. A Barroso-bizottság ultra-liberális és alattomosan euroszkeptikus gyógyszere (együttműködés az integráció helyett, mindenható piac a szolidaritás helyett) csak kihangsúlyozta ezt az európai nem-uniót, és a nemzeti egoizmusok fellángolásához vezetett. Egy szociálisan előremutató európai tervezet árvái, azaz a globalizációval szembeni védelem minden perspektívájától megfosztott alkalmazottak és társadalmi osztályok választják a reakciós rendet – az európai társadalmi rend változásában való hit hiánya miatt. Az európai baloldal neve (jogosan) asszociálódik ezekhez az európai eltévelyedésekhez, a « szocializmusnak az anyagias ügykezelősködéshez való redukálása aláaknázta a reményt », ahogy Edgar Morin is mondta. Újra megtestesíteni ezt a reményt – lenne a baloldal legjobb eszköze a szélsőjobb nihilizmusával való harcban."

Előrebocsátom, hogy az én véleményem szerint a fasizmus elítélendő dolog, bár láthatólag megvannak kialakulásának az okai. Gyorsan és radikálisan akar válaszokat a fennálló problémákra. Azonban ezek megoldásával másokat kreál...rosszabbakat. Ami még tetszik a cikkben, hogy nem csak a magyarokról van benne szó - minden porcikám tiltakozik a magyarok enbloc lefasisztázásától. Itt ilyen nincs - egész Európát érintő gondról van szó.

Azt szeretném, ha minél többen elgondolkoznának azon, hogy érdemes-e szélsőséges megoldásokban gondolkozni, nem volna-e jobb, ha minél többen állnánk középre. Erlauer írja valahol Wesznek, hogy amíg nincs egy hagyományos, konzervatív értékeket képviselő jobboldal, addig a szerepét a mai baloldal tölti be. Érdemes-e másik erőt keresni, mikor van olyan vezető a határainkon túl, aki már "támadásról" beszél?

Nálunk most esik a hó, csend van, nyugalom. Maradhatna így...

Ui: Ha valaki egyetért a cikkel, a fenti linken a "bravo, merci, vagy félicitation" szavakkal kifejezheti elismerését vagy köszönetét Thibault Dumas-nak.

Ui2: A szerző, T. Dumas jogot és újságírást végzett - ennyiben nem "közönséges" blogger.