Ezúton is elnézést az Éváktól, de velük semmi dolgom momentán.Én a férfiakról mondanék valamit. Őszintén és pirulva.

Nehéz erre szavakat találni, de mivel a végét már tudom a mondanivalómnak, hát fel kell építenem az elejét is.

Szóval, írjátok fel a kéménybe, hogy nincs élet férfiak nélkül. Nincs szerelem, nincs gyerek, nincs család. Cinikusoknak, mint én, nincs eltartó, kenyérkereső. Nincs biztonság, nincs meleg.

Nincs, aki elmondaná, hogy kell sebességet váltani, és hogy egyáltalán minek sebességet váltani. Nincs, aki beverné a szöget a falba. Vagy elgörbítené a vídiafúrót a betonfalon. Aki hazacipelné a karácsonyfát és beleszenvedné a tartójába. És aki lehet, hogy feldöntené utána, de olyan aranyosan mosolyogna hozzá! Ki festené újra a falakat, ablakokat?

Nem lenne, aki elmagyarázná a gyerekeknek a matekházit és aki aláírná a bizonyítványt. Nyugodtan aláírná. Szemrebbenés nélkül. Aki szaladna az elöször bicikliző gyerek után és elkapná, mikor el kell kapni. Aki elsőnek be merne ülni az óriáskerék kocsijába, és a sífelvonóban nyitva merné hagyni a szemét.

Ha nem lennének férfiak, szerelmek, ki enné meg mindennap, amit főzök? Ki enné meg nagy örömmel, válogatás-tologatás nélkül? És kinek ragyogna a lakás és a hajlakk? Kivel innám a kávémat? Kivel nézném a tévét? Ki vinne motorozni?

És ha most mind megértettétek, hogy mit akarok mondani, és megtaláltátok a szívetekben a választ, akkor mondjátok meg, hogy nem áll-e el a lélegzetetek, amikor a filmekben a két ellenséges hadsereg összecsap? Nekem elszorul a torkom, a pánik emelkedik a gyomrom környékén, csodálom ezeket a férfiakat, akik egymás felé rohannak, ahelyett, hogy gyáván elszaladnának és akkor elkezdik ölni egymást...

És akkor vége a családnak, szerelemnek, egyágynak-egykenyérnek.

NE vegye el senki a férjemet, se a fiamat. Ne vegyék el senki férjét-fiát. Akkor mi marad?