K. Tóth Lenke: Állatkerti mese

Állatkertben súgás-búgás hallható,

Persze, hiszen most érkezett egy új lakó.

Majommama jött, s vele egy csemete,

Okos szeme villogó és fekete.

Kinyitották előttük a ketrecet,

Volt ott földszint, játszóterem, emelet.

Makimama bejárt minden zegzugot,

Addig bájos csemetéje elfutott.

Úgy elsurrant majom úrfi sebtiben,

Nem vette őt észre, bizony, senki sem.

Fára mászott, lombja között elveszett,

Ő ketrecben unetkozni nem szeret.

Majd ő keres szórakozást magának!

Máris de jól ringatják a faágak.

Addig-addig hintázgatott vidáman,

Nem fogódzott erősen a kiságban.

Dobott rajta az ág nagyot, heveset,

Kis maki az elefánthoz beesett.

Nézte-nézte őt Mala, az elefánt,

Szíves-kedves volt, ahogyan vele bánt.

Megkínálta árpával is, „egyél hát!“

De maki majom jobb szerette a tréfát.

Ráugrott a jó elefánt fejére, csiklandozta

A fülét, ahol elérte.

Mala hátán össze-vissza szaladgált,

S kiváltotta a jó Mala haragját.

Fogta Mala, ormányával hátranyúlt,

Lapult már a maki, mint a gyáva nyúl! –

Mala fogta, feldobta, hogy „Repülj hát!“

Zsupsz, a majom más ketrecbe esett át.

Jönnek elé az oroszlán csemeték,

Nyilván benne keresik a csemegét.

Legelöször jő Oroszlán Fricike:

„Én a fejét harapom le izibe‘.

„Nekem dukál az eleje-veleje.“

Megszólal az öcsikéje:“Ne te, ne!

A fejét , azt én magamnak akarom,

Lássuk csak, hogy ki a nagyobb hatalom!“

Ölre ment a két oroszlán csemete,

Huss, ezalatt meglógott a csemege.

Menekülést addig-addig próbálta,

Átugrott a kis maki egy tócsába.

Szeme, orra vízzel telement,

Medence volt, amibe belement.

Ez az ugrás mindenképpen rizikó,

Medencében szuszogott egy viziló.

Partra mászott a kis maki sietve,

Vacogott az ártatlan, „csak vizet ne!

Ittam most egy hétrevaló bizonnyal!“

S pislogott a vizilóra iszonnyal.

Szájat tátott a viziló, semmiség.

Elfújta a kis makit, s ez semmi még.

Hova fújta, nocsak, találjátok ki!

A medvékhez potyogott be a maki.

„Játszótárs jött!“ – lelkendeztek a bocsék,

Jól megnézték, s azt mondták rá, „de pocsék…

És bamba is, tán frissíteni kellene,

Mézes dudli, mézes dudli kell bele.“

Itatták a makit mézes dudlival,

Tetszett ám a kis makinak az ital.

De nem frissült tőle, hanem elaludt.

Úgy felkapták a bocsok, mint a batyut.

„Ha nem játszik velünk, akkor mit akar? –

így dörmögtek – dobjuk csak ki, de hamar!“

Kidobták a makit, csak úgy ropogott,

Szegényke, a madárházba potyogott.

Ott ébredt fel arra, hogy a hasa fáj,

A fejét meg püföli egy papagáj.

„Mit keresel minálunk, te csavargó?

Kitakarodj! Ihol van, ni, az ajtó!

Látom, hogy a majomházba tartozol,

Elcsavarogsz, s a mamádra bajt hozol!“

Tudta már, hogy a csavargás mit jelent,

A majom úrfi nagy sietve hazament.