Tíz éve, hogy nem tudok németül. Pedig.

Mikor idecsöppentünk, nem tudtunk franciául. Volt egy hónap, mikor "tanultuk" a nyelvet kiutazás előtt, de főleg idétlenkedtünk szegény tanárunk nagy örömére. Itt van például a petit-fils, a fiúunoka franciául. Emlékszem, hogy beszélni nem tudtunk a röhögéstől, mert így kell ejteni : pötyifisz. Úgyhogy eleinte inkább az angolllal gyötörtük az itteni népeket. Hiába. Az utca népe nem beszéli az angolt, bár még az utcaseprők is tudnak franciául.

Tőlünk keletre a második falu viszont már németnyelvű. Na, németül sem tudunk. A hugi beszél, apu beszél, én meg ugye, angolos voltam. Azért osztrák apámtól meg a németnyelvű magyar kultúrából már ragadt rám némi német, de elég kevés gyakorlati haszna van, hogy "Nicht vor den Kindern" vagy Schmetterling. Hogy a "Hitler kaput"-ról már ne is beszéljek - ha láttátok a "Halló, itt Iván cárt". :)

A további nehézséget az okozza, hogy akárhányszor hazaindulunk, ott van az az Ausztria, az a Németország. Németül. Echte német feliratokkal. Azért aki nem hülye, tíz év alatt sokat tanulhat - Stau - az első szerzemény. A félelmetes szó, ami időt vesz el, sokat. Most hirtelen más nem is jut eszembe, tudásunk főként passzív.

Mikor az iskolában németül is kellett tanulni, egész jól haladtam a némettel. Odáig fejlődtem, hogy évek óta elöször meleg tejeskávét kaphattunk. Ugyanis megértettem, amit Mondseenél mindig megkérdeztek, hogy tejszínhabbal vagy tejjel, és végre jól válaszoltam. Így nem a jeges habbal tették tele a poharunkat. Lássátok be, hogy ezért máris megéri nyelveket beszélni. Na jó, nyelveket érteni.

Bár az sem hátrány, ha a nyelvet normálisan használjuk, a fiamnak elég sokáig tartott, mire megértette, hogy a melléknév a magyarban elöl van és nem mindegy, hogy vécépapír vagy papírvécé....

Azért az igazi hab a tortán, az mindig a hazaérkezés Magyarországra. Átjön az ember a határon és egyszer csak érteni kezdi, hogy "Paprika Csárda". Étterem. Öt perc alatt egész büszke lehetek, mert azt is tudom, hogy : Autópályamérnökség. Azért ezt még kimondani is sok, pláne helyesen, nemhogy érteni. Én meg csak úgy, értem. Mindent belőle!! Ménfőcsanak. Na, ez kicsit nehezebb, a csanak már átcsúszik, mint a La Chaux-de-Fonds, abban sincs mindennek értelme. Ménfőcsanak. Kicsit még töprenkedek, de nem kell nekem mindent érteni, évek óta elvagyok anélkül, hogy minden szót megértenék. Minek az.

Megint megörülök, hogy Kérjük, tartsa a követési távolságot!. Hah! Méricskélem a követési távolságot, mert lám, én értem, és lám-lám, sokan nem, szegények, de hát nem születhet mindenki magyarnak. Büszkén feszítek és tartom. A követési távolságot. És olvasgatok tovább. Mosolyogva. Édes hazám, mindent értek!!

És akkor meglátom, hogy SÁVELHÚZÁS 500 méterre. Nő létemre nem az ötszáz méterrel van bajom. Én tudom, mennyi ötszáz méter, majd naponta futok. Mijaza sávelhúzás? Hova húzzák? Melyiket? Minek?

Egy nyelv attól nagy, ha fejlődik. Ha változik, ha alkalmazkodik. Éljen. A magyar fejlődik. Nélkülem is. Bár lehet, hogy Nagyhenceg keze van a dologban...? Vagy még Mikipapa is szóba jöhet...lásd alább.