Megpukkadok.

Előre bocsátom, hogy tudom, hogy nem ez a világ legnagyobb baja. Az enyém, ebben a pillanatban.

Olyan társasházban lakunk, ahol rajtunk kivül mindenki nyugdíjas, nekünk meg két gyerekünk van. Ha csak ennyit mondok, Magyarországon mindenki érti - de ez nem az az ország. Nem az a gond...

Vannak az ikrek mellettünk, aztán egy német nő, aki Magyarországra jár, és F, aki steward volt és most egyedül él. Egyedül, de nem magának. Ő a "Kertész".

Ott van mindenhol, a járdát sepri, a lapostetőt sepri, a garázs tetejét sepri, gereblyéz és főként füvet nyír. Kéthetente, hétfőn. Lassan, alaposan. Ha van fű, ha nincs. Az idén nincs - még az erdők is ki vannak száradva, a fű meg leginkább sárga, bár azt elismerem, hogy a ház körül legalább 4-5 helyen kilóg a fű szintjjéből valami nagyon ellenálló izé. De ezért még nem kéne két órán keresztül füvet nyírni...

De nem is a fű a baj... azt még gyorsan megemlítem, hogy F. összes ténykedése, ami a tetőn zajlik, az a mi ablakunk magasságában történik. Továbbá, hogy a pali nagyon csöndes, macskaként közlekedik, és hol az árnyéka, hogy a Bonjour-ja hozza rá az emberre a frászt. A lányom már azt is megkérdezte, nem voyeur-e, hogy az ablak előtt flangál...

A baj a vödör. A vödrök. Vagy két éve megkérdezték, hogy nem zavar-e minket, hogy átfúrják a tetőt az ajtónk előtt - pont ott gyűlik össze a víz a tetőn, és a lefolyó meg eltömődik a falevelektől. Mondtam, hogy hangos lesz a víz - de nem bántuk. Tényleg hangos lett, az ikreket zavarta, hát megkérdezték, nem zavarna-e minket, hogy lelógatnának egy láncot, ami a víz végigfuthat. Á, dehogy.

Csak aztán F. rájött, hogy ha esik, itt össze lehet gyűjteni az esővizet. Azt meg nem mondom, hogy minek kell neki annyi esővíz, hogy a szezonban állandóan áll egy vödör a lánc alatt - szerintem, áthordja a kertjébe. A lényeg, hogy olyan két év alatt úgy elfajult az esővízgyűjtés, hogy ha esik, ha nem, valamilyen edénykére nyitom rá reggel az ajtót.

A száraz évszak alatt párszor visszavittem a vödröt, hátha megérti, hogy nem akarom őket az ajtóm elé, meg hogy lehessen látni, hogy már a fű is kikopott a vödör alatt - bár szó nem esett. És mára meg is feledkeztem az eégszről.

Tegnap csepergett az eső - ma reggel, mikor kikísértem a férjem, a piros vödör ott árválkodott az ajtó előtt, kétőjjnyi vízzel az alján. Van sárga, zöld, és a bádogkanna. Csak amikkel ismeretségben vagyok...

Valami történt velem, mert elöször csak visszacsuktam az ajtót, de a következő eszmélésem már ott volt, hogy állok egy piros vödörrel a kezemben, a vödör alja az égnek. Gyorsan elvittem az ajtajához.

Rosszul vagyok, ha reggel vödröt találok az ajtóm előtt...még ha esne. De nem is fog. És mi van, ha jön az őszi monszun?

Beteg vagyok??? Ne is mondjátok, hogy szóljak neki...szólhatnék, persze. Nem akarom bántani, szegény ember, nincs mit csináljon egész nap, se kutyája, se macskája, ésé az ikrek megtiltották neki a fűnyírást. Pedig tegnap hétfő volt... képzelem, unatkozik egész nap. Sajnálom is.

Akkor miért nem tudom elviselni a színes bögréket az ajtóm előtt?