Nem is volt, nem is lesz.

Nem is volt, nem is lesz.

Amíg mindenkinek a magáé az egyedüli, amíg nem képes meghallgatni a másét, amíg legalább elgondolkozni nem tud a másén. Hogy rövidre zárjam, amíg a világ az egyéni, az individuális felé halad, ezek az igazságok kizárólagosak akarnak lenni – és a másik megsemmisítésére, jobb esetben meggyőzésére irányulnak. A megoldást a közösséghez való visszatérésben látom. Ami a közösségnek jó, az az egyénnek is elég - kellene – hogy legyen. Amíg ennél többet akarunk, egymásnak ártunk. A közösségnek pedig béke, vagy legalább párbeszéd kell. No meg, egy lehelletnyi bizalom...

Azért voltak már olyan társadalmak, ahol a többségnek volt jó, kezdve az ősközösségtől, a görögök felépítette társadalmon keresztül egészen az épülő szocializmusig. Meg addig az elképzeltig, amelyik mindünk fejében létezik, az ideálisig. Kár, hogy az odavezető úton nem tudunk megegyezni.

Ezen kivül még ma is vannak olyan országok, ahol a törvények – bár kegyetlenek az egyes ember számára – a közösséget hivatottak védeni, akár a polgár szabadsága vagy élete árán is. Kína, vagy a muzulmán országok, mind ilyenek. A lopás, a korrupció, a kábítószerrel kapcsolatos bűnök a nyugati társadalmak szemében elrettentő ítéleket kapnak – de az ott élők ezeket a döntéseket helyeslik.

Mi errefelé nyilván nem hozhatunk vissza halálbüntetést, kézlevágást - de talán egyértelműbbé tehetnénk, hogy mi az, amit védeni akarunk. Mostanában, hogy tömegek válnak kiszolgáltatottá – a franciák 56%-a fél hajléktalanná válni, a svájci fiatalok 20%-a tartósan pályakezdő munkanélküli (ez az első két legélhetőbb ország egy nemrégiben készült ENSZ jelentés szerint, Magyarország pedig a 43. ) – a figyelem a politika felé irányul, és sok helyen szinte kizárólagosan, mintha nem lennének még mindig pozitív dolgok is az életben.

Ahogy a közéletben szaporodnak a szélsőséges megnyilvánulások, úgy a magánéletünk sem mentes az összeütközésektől. De ami minket, magyarokat illet, talán megint túlzásokba esünk. A politika befolyik mindenhova és sajnos, a módszerei is. Azért más országban még mindig a lincselés veszélye nélkül lehet beszélni eltérő politikai nézetekről – ha itt valaki kommunistázni kezd, a kutya nem utasítja rendre. Holott ami kezdődött a komcsizással, az megy tovább – vesszenek a korruptak, legyenek nyilvánosak az ilyen-olyan listák, a cigányok menjenek dolgozni, a nyuggerek, akik miatt az ország eladósodott, legyenek boldogok azzal, amijük van és ne akarjanak többet, amerre nézünk, a társadalmi béke és a szolidaritás eltűnőben. Pedig…nincs fejlődés párbeszéd nélkül. Ha most elhallgattatunk véleményeket, hogy megyünk tovább ? Ha kidobjuk a nyugdíjasokat, cigányokat, katonákat, orosz tanárokat, kommunistákat, zsidókat, munkanélkülieket, rokkantakat vagy gárdistákat, fideszeseket, jobbikosokat – ki marad ? Ki az, aki soha nem öregszik meg ? Nem lesz beteg ? Aki soha nem keseredik el? Annyira, hogy akár hülyeségeket beszél?

Azt kellene megérteni, hogy mindenki más adatbázisból dolgozik – mások a tapasztalatai, hát más a véleménye. De ettől még nem biztos, hogy rosszat akar. Egy vélemény, egy poszt, egy csoporthoz tartozás miatt lenézni vagy elhallgattatni valakit ugyanolyan kirekesztő dolog, mint ami ellen fennhangon harcolunk.