Négy hónapja költöztünk, nem messzire, vagy egy kilométerre, de másik faluba. Bár a régiben leéltünk 10 évet, sosem éreztük magunkat igazán otthon.

Ahogy megérkeztünk az új faluba, ami nem is volt olyan új, lévén, hogy a gyerekek ott jártak bölcsibe, oviba, és az iskola felső tagozatába, a bejelentkezéskor máris ért minket meglepetés.

Kaptunk ugyanis egy dossziét, tele hasznos információkkal a faluról, az ott dolgozó szervezetekről, cégekről, orvosokról. Benne volt a falu rendtartása is, különös tekintettel a békés együttélés szabályaira, hogy mikor és hol lehet petárdázni, tüzet gyújtani, piknikezni, szemetet kirakni, a közterületet használni, kocsit mosni, és a többi. A rendőrség is kivette a részét a tájékoztatásból a csendrendelettel kapcsolatban, kitérve a parkolásra, erdő-berdő használatára.

A kezembe nyomtak még négy doboz tablettát - itt ájultam el -, mondván, hogy x km-re atomerőmű van, és hogy riadó esetén tessék elkezdeni szedni.

A régi falu amolyan Magadfalva volt, soha ilyet nem adtak, bár a szabályzatot azt elkértem tőlük, de maguktól soha egy esetben nem kerestek meg. Az új falu, ahol emiatt rögtön nemcsak embernek éreztük magunkat, hanem megbecsült polgárnak, megkapta az Együttfalva nevet.

És ez még nem minden. Tegnap délelőtt egy fogadáson jártunk, amit az újonnan betelepülőknek és az ezévben nagykorúvá vált fiataloknak szerveztek. A teljes önkormányzat eljött bemutatkozni, no meg azok a szervezetek, akik a faluban működnek: vallás, sport, zene, párt, no meg az önkéntesek. Közéjük jelentkeztem is: idős vagy beteg embereket segítenek orvoshoz menni, bevásárolni, takarítani, apróbb-nagyobb munkákat végeznek a házban, ház körül.

A rendezvény végén minden résztvevő kapott egy pohár italt és egy könyvet a faluról.

Hát ez a különbség Magadfalva és Együttfalva között - gondolom, nem kérdéses, melyik helyen szeretünk most lenni.

Ahány falu, annyi szokás. Ezek a dolgok nem kerülnek sok pénzbe - és olyan jó érzés egy polgárnak, ha nem csak szavazás környékén gondolnak rá.