Egy szocialista forradalom vége törvényszerű - megássa a saját sírját.
Egy szocialista forradalom vége törvényszerű - megássa a saját sírját.
Minden október 23-a a tévétől távol, újságok nélkül telik. Az ország ünnepli az ellenforradalom évfordulóját. (Engedtessék meg nekem az ellenforradalom szó használata, lévén hogy restaurációs célokkal lett elíndítva. Különben meg tök mindegy a név, lehet forradalom, lázadás, felkelés - ez a nyugati szóhasználat. Lehet polgárháború - én annak éreztem 18 évesen, mikor elöször láttam képeket is. Hogyan lehetne felemelő esemény a lincselés, gyilkolás, lövöldözés saját vérünkre ?)
Bár tévét nem nézek, a témán eleget rágódok. Míg csak a saját véleményemet kellett szavakba önteni, jó volt. Mióta olvasom általam szeretett emberek írásait is, azóta nehezebb egy olyan igazságot találnom, ami mindenkit ki tudna elégíteni. Talán nincs is olyan, hiszen mindenki a saját sérelmeit érzi nagyobbnak, no meg mindenki magából indul ki. Hogy amit ő csinált, azt tette a többi is. Pedig ez nem biztos... Én hiszem, hogy a többség nem ment az utcára forradalmat csinálni.
Eldobtuk november 7-et és van helyette október 23-munk. Eldobtuk április 4-et, március 21-et, nincs, csak március 15. Vagyis eldobtuk a szocialista forradalmakat és maradtak a polgári forradalmak. Miért?
A forradalom milyenségét az azt vezető osztály határozza meg. A munkásosztály egyedül a múlt század elején volt olyan nagy számú és olyan szervezett, hogy képes volt egy forradalmat keresztülvinni. Mára már ez nem áll fenn - a munkások száma és szervezettsége, azaz összetartása sem a régi. A szakszervezetek társadalmi támogatottsága is alacsony - csak példa képpen: a francia szakszervezetek általános sztrájkját a lakosság 69%-a támogatja még három héttel a kezdés után is, pedig sem a közlekedés, sem a benzinellátás, sem a szemétszállítás, sem az oktatás borulása nem megy kellemetlenségek nélkül. Hol vagyunk mi ettől? Nálunk szocialista forradalom többet nem lesz.
És mi volt a régivel, az importálttal? Ugyanis nem mi vívtuk meg a sajátunkat sem, úgy kaptuk, ki ajándékba, ki az orcájába: nem is nagyon becsültük. De volt és akadt, aki fegyverrel is védte. A munkásosztály.
Az a munkásosztály, aki csak elvétve jutott el az iskola-padig. Az a réteg, akit műveletlensége miatt mindig is lenézett az értelmiség, a műveltségbe beleszületett és a polgárság tanult része is. Munkásnál butább nem volt az országban, csak a paraszt. És ezek akartak irányítani, meghatározni a gazdaságot, országot építeni? Piha.
Még saját gyerekeik is, bejutván az iskolákba, egyetemekre, lenézték a szülőket már. Le is váltották őket - és ők már nem munkások voltak, a kizsákmányolást soha nem érezték a bőrükön, szemük a határon túlon csak a csillogást látta. Az ő céljuk már nem apáik célja volt. A következő forradalmat így a polgárok vitték véghez. Csendben, vér nélkül, a buta lenézett komcsi tuskók orra előtt és segédletével. A néppel, aki többet akart - és mennyit, de mennyit vesztett azóta.
Most megint "méltó", sőt "méltóságos" emberek vannak fent, az ország kihúzhatja magát. Ünnepelheti "polgári" forradalmát. Szidhatja a buta prolikat: nem a mostaniakat, mert már nincs, csak elvétve, hanem a régieket. Szidhatja Kádárt - aki nem gazdagodott meg más bőrén, aki nem lövetett embereket a Dunába, akinek el kellett volna nézni, hogy ...nem kezdem. Aki csak egy munkás volt, annak sem a legtanultabbja. Hogy is bocsáthatnánk meg neki, mi, nagyon okos, nagyon tanult, intelligens magyarok?
Hát iitt vagyunk, diplomákkal kitömve, egyik értelmesebb, mint a másik. Megegyezni nem tudunk, mindegyikünk többre tartja saját véleményét a másikénál. Mi nem prolik vagyunk, hanem "valakik", még sem elég jó. Félünk a másnaptól, féltjük a jómódunkat, a tetőnket, a nyugdíjunkat. De megegyezni akkor sem... felejteni akkor sem... megbocsátani akkor sem...És erre neveljük a gyerekeinket is, átadva az összes gyűlöletet, vakon bízva benne, hogy jót teszünk velük. A kommunista szitokszó lett. És ne tévedjünk: nem csak azokat a kommunistákat gyűlölik, akiknek van mit a szemükre hányni, hanem a mai, vétleneket is. Mintha a jobboldalon csupa altruista önzetlen emberbarát ülne kétezer éve.
Nagyon kikívánkozik: ellenség-képpel nem lehet boldogan élni vagy országot építeni. Állandóan szidni valakit nem ad semmit, csak negatív érzéseket. Túl kell lépni ezen, el kell engedni a sérelmet, felejteni tudni kell. Társakat kell keresni, nem ellenfelet. Egységben az erő... (nevetek)
Ebben jó a Fidesz, kedves polgártársak. Olyan zárt, fegyelmezett csapatot alkot, amelyik együtt egymásért elment a győzelemig, mert összetartott. Míg a baloldal szétkritizálta magát a megsemmisülésig.
Már nincs reményem sem, hogy valaki engem képvisel, hogy valaki meghallja a hangom, hogy valaki törődik velem is. Mert a Fidesz nem a baloldal - még ha sokaknak ez is a véleménye, nekem sajnos nem.
" class="mceItem mce-blossom-special mce-blossom-object" src="http://img.youtube.com/vi/WYLwj-MjR1E?fs=1/0.jpg">