Jobban ránk tartozik, mint gondolnánk.
Jobban ránk tartozik, mint gondolnánk.
Már több mint egy hónapja elkezdődtek azok az események, amelyek a forradalom kitöréséhez közvetlenül vezettek. Mohamed Bouazizi, egy 26 éves elkeseredett fiatalember gyújtotta fel magát december közepén Tunézia szívében, egy negyvenezres városban. Két hét múlva belehalt az égési sebeibe, és a temetését követő, családja és szimpatizánsok által alkotott felvonuláshoz csatlakozott az elkeseredett nép, akinek immár teljesen elege volt a nyomorból, a munkanélküliségből és a Ben Ali -féle korrupciós kormányzásból. Ez utóbbi országból kimenekített vagyonát (az övét és a felesége családjáét) 26 milliárd euróra becsülik.
És a tiltakozás feltámadt az egész országban. A felvonulók és a rendőrség, katonaság egymásnak estek. Áldozatok voltak mindkét oldalon, a helyzetet tulajdonképpen az döntötte el, hogy Ben Ali elmenekült az országból, és új kormányt tudtak állítani a tunéziaiak.
A forradalommá avanzsált (révolte-ból révolution) népfelkelés máshol is visszhangot keltett. Maga a francia külügyminiszternő, Michèle Alliot-Marie is szép botrányba keveredett, mikor kitudódott, hogy francia rendőröket akart "kölcsönadni" a tunéziai diktátornak. A helyzet azonban akkorát változott pár nap alatt, hogy Franciaország a menekülő Alit be sem engedte végül, csak néhány családtagja tölthetett el pár napot egy Disney Land-beli hotelben, ők viszont rendőrségi védelem alatt.
A környező arab országokban is puskaporossá vált a levegő: Algériában hetek óta törnek zúznak az utcákon az ugyancsak a munkanélküliség és politikai elnyomás ellen tiltakozó fiatalok. De más helyeken is figyel a nép és a kormány: évezredes hagyomány dőlt meg, iszlám országban ilyen lázadás még nem volt. Folytatódik-e? Több országban újabb öngyújtásokat követtek el azok a szerencsétlenek, akik úgy gondolták, már nincs mit veszteniük...
Ami minket, magyarokat érint ebből: meg lehet nézni, hogy mire jut egy felkelt nép, mihez kezd a szabadságával, tud-e az új kormány munkahelyeket adni, megéri-e az utcára menni. Mert rengeteg a halott, a sebesült. A rendőrség lövedékeihez, botütéseihez hozzáadódtak azok az agresszív bandák, amelyek a városokat feldúlták. Kirakatokat törtek be, kocsikat gyújtottak fel, házakat, üzleteket raboltak ki. Az alapvető élelmiszerekből átmeneti hiány lett. A kerületek lakosai kénytelenek voltak járőrözni: puskákkal, botokkal, csövekkel, és húsbárdokkal felszerelkezve. Ben Ali házából mindent elvitt a tömeg, amit nem tudtak, azt összetörték. Volt, aki erre megelégedéssel tekintett, volt, aki az odaveszett javakat siratta: a ház eladható lett volna és a pénzt felhasználhatták volna. És a törvényesség sem sérült volna...
Sajnos, túlkapások is voltak, nemrég egy rendőr lincselését mutatták felvételről, akit a feldühödött tömeg a kamerák előtt vert, szaggatott agyon.
56-os képek voltak. Megrázóak. Érthetőek, de felkavaróak. Szívszorítóak. Aki bátor, elgondolkozhat azon, ő hova állna, miként viselkedne. Mi lenne belőle, áldozat vagy gyilkos? Ki lehet-e maradni ilyen eseményből, mennyi szerencse kell a túléléséhez?
Lehet-e forradalom szent? Ki maradhat jó, kiből lesz rossz a forgatagában?
A Népszabadság cikke itt.
Hozzáfűzném, hogy az újságíró azon véleménye, hogy "tél van, a turizmus holtszezonja, s az a sok százezer tunéziai, aki az idegenforgalomban talál idénymunkát, most éppen ráér azon meditálni, miért is nem jut egyről a kettőre", enyhén szólva is felháborító és cinikus. Arról már nem is beszélve, hogy épp a turista járta területek, az ország széle lobbant lángra utoljára. Minden belül kezdődött, a szegényebb vidékeken.
