A szó eredeti értelmében, és allegórikusan, azoknak, akik csere előtt még szeretnek javítgatni

Rémlik egy kinek világoskék, kinek bilikék Skoda 110 SL UK 50 23-as rendszámú autó. Volt azon egy lökhárító, fényes és polirozható. Abban az időben még mindenre volt idő, hát fényesítettük is eleget.

De a lökhárítónak nem ez volt a legfontosabb tulajdonsága. Hanem hogy lököt hárított. Tényleg. Ugyanis kiállt az autóból, annak nem szerves része, hanem lecsavarozható tartozéka volt. Ezért bármilyen garázsajtóval történő találkozás után az ember (apja) csak visszagörbítgette. Innen az apák erejéről szóló legenda egy része is...

Az agyongörbítgetett lökhárítót a szükséges anyagiak megléte esetén ki lehetett cserélni, ha már eleget hárított. Otthon, vasárnap délután, 4-5 tisztelettől elnémult gyerek asszisztálásával. Király. Az elhasznált lökhárító nem keverendő össze a nyugdíjas nagypapával, nagymamával, csak közös funkciójuk van.

De a lökhárító nem az egyetlen jó volt a régi kocsikon. Elöször is, kellett hozzájuk jó sok idő. Ha kinyitottad a motorháztetőt, elállt a lélegzet. Elöször is ott volt az olajpálca, amit sokkal gyakrabban kellett nézegetni, mint most. Ennek gyakoriságát főleg a padlón talált olajfolt (Skoda!) határozta meg. Az ehhez a művelethez használt ún. olajosrongy sincs többet...

Aztán az örökké szétrázódó gyertyapipák, a gyertyahézagok, a hézagbeállító kulcsok. Csupa nagyszerű dolog! Az akkumulátor, amit még újra kellett tölteni, úgy értem, nem a generátornak, hanem "manuálisan", desztillált vízzel, cellánként. Ha peched volt, savval is.

Ki látott már ékszíjat női harisnyából? Ez a motorháztető alatt rejtőző meseország a férfiakból kihozta la legjobbat, a zsenialitás apró szikráit. Ahányszor ki kellett nyitni, mindig lehetett valamit csinálni vele. Meccs nélkül is boldog volt a délután.

Szintén Skodák gyakori alkatrésze volt telente a cementes vagy kukoricás zsák. Az volt a dolga, hogy lehúzza a kocsi elejét. Nyáron ismeretlen helyre távozott.

De ha az ember végre beülhetett, akkor sem volt vége az örömnek. Fog-e a fék? Gyerekek, kapaszkodjatok, kipróbálom a féket. Ez az egyik kötelező gyakorlat volt. Ehhez még biztonsági öv sem kellett. Sőt, nagyon zavart volna, hiszen akkor nem lehetett volna se fékezéskor, se kanyarodáskor kiesni az ülésből, hangosan röhögve. Nem lehetett volna keresztben végigfeküdni, és a hátsó ablakon keresztül az eget lesni. (A képbe nem lógott bele a fejtámla, se elöl, se hátul). Az ablakon kilógni sem lehetett volna. És főleg nem lehetett volna hat gyereknek is bepréselődni arra a két helyre. Hogy másnap mindenki hazudhassa az iskolában, hiszen öt tanúja is volt, hogy "százzal mentünk!"

A leírt szövegből kiderül, hogy van némi nosztalgiám a Skoda, apám és a lökhárító után. A hazugságok ma is léteznek.