Igaz történet, csak hihetetlen.

Már sok érdekes emberrel találkoztam életemben, de a legkülönösebb találkozásom idején sajnos aludtam. Épp ezért maradt nem csak rejtélyes, de megmagyarázhatatlan és érthetetlen is.

Egy este, ezelőtt hosszú évekkel, a húgom bent maradt az én szobámban tévét nézni. Sokáig néztük a műsort, el is aludtunk rajta. Ébredéskor vettük észre, hogy a tévé kikapcsolva, mi levetkőzve, pizsomában a saját ágyunkban és a ruháink szépen összehajtogatva a széken. Furcsa...senki nem emlékezett arra, hogy kikapcsolta volna a tévét, vagy levetkőzött volna, és különösen, hogy összehajtogatta volna a ruháit. Egyikünknek, még anyánknak sem volt szokása gondosan összehajtani a levetett ruhát.

Mentünk egyenesen anyuhoz, megkérdezni, hogy ő volt-e. Nem. Semmit sem értve, nagy szemeket meresztve néztünk egymásra, hogy akkor ki??

Gondoltuk, hogy mégis én kapcsolhattam ki a tévét és nem emlékszünk, de levetkőztünk. De az, hogy a ruhát összehajtsam, lehetetlennek látszott. Én nem...és a hugi sem. Akkor megint csak, kicsoda? Senki nem volt ilyen rendes a családban.

És akkor egyszerre anyánknak eszébe jut, hogy ma van nagyapa születésnapja!

Anyánk apja egy nagyon pontos, rendszeres ember volt, szigorú de egyben gondoskodó. Nagyon beteg lett, infarktust is kapott, ezért élete végén már csak otthon járkált, megtanult minden házimunkát, és még élvezte is. Igen, ezt mindenki el tudta képzelni, hogy nagyapa volt, ő hajtogatott mindent ilyen katonásra. Csakhogy...már évek óta halott volt.

Az én világnézetem különösen eklektikus, de se szellemek, se kísértetek nem férnek bele, még jók sem. Mindennek kell legyen magyarázata. Materialista, ha lehet.

Biztos, hogy közülünk senki nem hajtogat. Az is biztos, hogy kísértetek nincsenek. Vagy ha mégis, nem csak egyszer jönnek. De ilyen eset nem fordult elő többet, mára már én is majdnem elfelejtettem.

Most itt állok egy történettel, megoldás és tanulság nélkül. Kivéve, hogy lefekvés előtt jobb levetkőzni... El lehet mesélni téli estéken a gyerekeknek. Vagy azoknak, akik hisznek a sírontúli szeretetben. És hiszem, hogy azok boldogok, akik hiszik.