Svájci szegregáció - sértődés nélkül
Végre felfogtam, miről beszéltek ti itt, Kevi, Izom.
Elöször is, szerintem Kevi tudja, mit beszél...tapasztalta.
Én meg elmondom, mi van itt. Egyébként, emiatt utáltam meg Svájcot. Szóval, általános iskola. Körzetesítés, mivel mindenki ott fizet adót, ahol lakik, a gyereke is ott jár iskolába. Persze, ettől még vannak gazdagabb és szegényebb falvak, meg magániskolák.
Az alsó tagozat laza, nem szakadnak meg a tanulásban. Viszont hatodikban van egy orientációs év. Év elején és év végén írnak egy központi felmérést, matekból, franciából (anyanyelv) és németből. Ez hoz nekik egy bizonyos pontot, ehhez jön a tanulmányi átlag és a tanári kar véleményezése. A hatodik évet végigszenvedik, ők egymást közt abattoir-nak, vágóhídnak hívják. A fenti három átlagból kijön egy negyedik, ami alapján az összes gyereket három csoportba osztják, új osztályokat létrehozva hetediktől: a legjobbak a gimnáziumi osztályba kerülnek, a legnagyobb óraszámmal, és bizonyos tantárgyakkal, amik a másik két csoportban nincsenek. Mert a következő két csoport a szakközepesek és a szakiskolások osztálya, kevesebb óraszámmal és tantárggyal. A gyerekek érdekében.
Elvileg és a gyakorlatban is létezik átjárás az osztályok között, meghatározott átlagnál le- ill. felcsúszhat valaki. Az életben elég ritkán fordul elő. A dolog lényege nem terhelni a gyengébbeket, és hagyni menni a jobbakat.
Anélkül, hogy most különösebben belemennék a módszer ostorozásába, azt elmondhatom, hogy a fegyelmezéssel még a legjobb osztályban is bajok vannak. A tanárokról inkább nem mondom a véleményem, egy-két kivételtől eltekintve, a gyerek többet tanulna itthon.
Mivel a téma a szegregáció, azért azt még hozzáfűzöm, hogy külön felzárkóztató osztályokat kellett létrehozni a nagyszámú külföldi gyerek miatt. Régebben csak beültették a gyerekeket a többihez, még az enyémek is így kezdték. Ez megy egészen alsóban. A nagyobbakat már különveszik, hogy ne húzzák vissza a többit, meg legyen valami sikerélményük is.
Ugyancsak külön vannak a "kezelhetetlenek", akik minden valószínűség szerint nem tanulnak tovább, és maradnak még egy évet az általánosban, egy tizediket.
Ez a bizonyos 10 osztály létezett a SZU-ban is, volt szerencsém hozzájuk a gyakorlaton. Nem lehet őket tanítani...eljönnek, ha eljönnek, ott vannak, ha ott vannak. Inkább gyerekmegőrző.
A szülők véleménye a dologról az áldott svájci közömbösség. Van, aki hajtja a gyereket ebben a bizonyos hatodikban. Mi hajtottuk a lányunkat, a fiunk majd szeptemberben kezd. Már előre utálom. Viszont látom a jót benne: képességeik és szorgalmuk szerint szétszedik őket. Van ebben jó. Van ebben rossz. De se rasszizmust, se kivételezést senki nem emleget.