Ijedt arccal szóltak, hogy menjek be a tanáriba, a fiamról kell beszélniük velem.
Jaj, jézusmária, mi történt? Az osztályfőnök már várt, a gyerekkel együtt. Elöször a tanár arcát láttam meg, komolyan, mosoly nélkül állt és fogott kezet. Aztán közölte velem, hogy a fiam rasszista kijelentést tett. Én nagyon könnyen mosolygok, most is csak elnevettem magam, és nem találtam jobb mondatot, mint ezt: Még csak hat éves!! És rögtön rájöttem a nő arckifejezéséből, hogy nem ezt várta tőlem. Bocsika... Mit mondott? - kérdeztem meg végre. És akkor elmondhatta, mi nyomta a szívét.
Én most nem tudom elismételni az egész litániát, mert sose ment elmondanom valamit egy oldalon, amit el tudtam mondani két mondattal. Összefoglalva: a két hatéves, Laci és barátja, Jonathan, összevitatkoztak valamin. Sajnos, nem derült ki min, sajnálkozott a tanerő. Biztos nagy horderejű dolog lehetett, kár, hogy sosem tudjuk meg, viszont odáig fajultak a dolgok, hogy Jonatan az találta mondani Lacinak, hogy fehér a haja, Laci meg visszavágott, hogy neki meg csokiszínű a bőre. Puff. Mivelhogy csokiszínű a bőre, ugyanis. Amolyan négeres. Négereses.
Ezen a ponton várta a tanár, hogy majd én felháborodok. Igazából nem tudom, mit várt, mert én csak ismételni tudtam, hogy "még csak hat éves". Ennyiben maradtunk.
Később velem is előfordult, pedig nem hatéves vagyok, hogy az orrom előtt röhögte körbe egy kis néger lány a tizenkilenc varkoccsal a fején a tejfölszőke fiamat, és én meggondolatlanul azt találtam mondani neki, hogy ne nevess, inkább nézz a tükörbe. Sajnos meghallotta apuka, és a bevásárlókocsinál fogva rángatott a pénztárig, hogy rendőrt hívjon.
Hát ez van. Nem szabad a négernek azt mondani, hogy néger. Se azt nem szabad, hogy csokiszínű a bőre.
Azt viszont lehet mondani, hogy "keletről jött". Azt is lehet, hogy hülye magyar. Csak hülye négert nem szabad mondani. Négert se, mert feketét kell.
Visszatérve kisfiamra, remélem, nem gondolta senki, hogy Jonathan anyukájának szóltak, hogy Lacikát lefehérezte, és hogy beszéljenek vele otthon. Das Leben ist hart genug.
