Kérdeznék valamit a nemzeti oldaltól.

Második hete nézek egy, a második világháborúról szóló dokumentum-fimsorozatot. Franciák szerkesztették, de nagyon sok helyről vették az anyagot. A legtöbb felvétel korabeli katonai híradásokból származik és igyekeztek nagyon kevés értékelést belevinni, úgyhogy majdnem elfogulatlannak tekinthető az eredmény.

Persze, csak majdnem. Azért az minden esetben átjön, hogy éppen kinek a híradását hallgatni. Jó ez, mert azután, hogy a magyarországi történelemírás néhány fordulóját, valamint az orosz és francia szempontokat már ismertem, most rányitották a szememet az olasz, angol, amerikai, román, japán érdekekre is. Még a hollandok, belgák is adtak katonát Hitlernek, amiről eddig én egyáltalán nem tudtam. Mint ahogy most végre láttam Hesst, a japán császárt családostól és meg kellett néznem, kicsoda is Oswald Mosley. Nem csak német fasiszták voltak...

Mivel a tegnapi film kezdete előtt fejeztem be Polevoj Egy igaz ember című regényét, éppen hiteles forrásból tudtam, hogy csak az oroszokat hat ország támadta meg, Magyarországot is beleértve. Mi késztette ezt a sok országot háborúra? Mi érte meg ezt a hatalmas emberáldozatot és az anyagi veszteségeket?

Amennyire látom, a területszerzés. Hitler mondhatott, amit akart az Untermensch-ről, azért legelőbb is az elsővilágháborús területi veszteségeket nullázta le - nem véletlen, hogy ugyanabban a vasuti kocsiban íratta alá a békét a franciákkal, ahol nem olyan sok évvel azelőtt a német tábornokok kényszerültek megalázó békefeltételekre. Annyira fontos volt ez a mozzanat, hogy a kocsit Berlinbe küldték és felrobbantották közvetlen a szerződés aláírása után. Az orosz-német békeszerződés Lengyelország felosztását célozta. A Baltikumban és Ukrajnában hihetetlen véres zsidó pogromokra került sor, de a lényeg az elszakadás, a területi autonómia. Mussolini ugyan mit keresett Líbiában? És miért is fájt ez az angoloknak? Mit csináltak az ausztrálok és dél-afrikaiak a sivatagban? Hát Japán Szingapúrban? Kínában? Több száz éves területi igényekről volt szó. Több száz éves sérelmekről, háborús emlékekről.

És a másik oldalon? A megtámadottak oldalán Franciaország: az örökös határtologatással Elzászban, Anglia, aki egymaga uralta az óceánokat, míg a német U-Bootok el nem süllyesztették pár hónap alatt majd az egész flottáját. Az angol gyarmatok: Szingapúr, Hong-Kong, ahova a japánok törtek be - azért ezek a területek nem a Buckingham palota mellett vannak. Mégis, Anglia áldozatként várta, hogy az USA belépjen az oldalán a háborúba. Érdekes hozzáállás annak a fényében, hogy maga is háborúban hódította meg a gyarmatait.

Magyarország sem volt kivétel. Az első világháborút lezáró béke nem tarthatott sokáig amilyen feltételeket kényszerített a vesztesekre. Alighanem, csak idő kérdése volt, mikor robban ki a következő háború, a békeszerződést korrigálandó. És nem ez volt mindig is a világ rendje? Hát nem volt mindig valahol egy háború, egy polgárháború vagy legalább egy felkelés?

Már azt sem tudom, hogy a Bibliában mi számít fontosabbnak: a ne ölj vagy a szemet szemért? Ez a két parancs már többször is próbára tétetett. Arra az ezer elfogott német pilótára gondolok, akiket szabadon engedtek, és azok visszatérve, újra harcba álltak. Vagy arra a majd másfél millió orosz katonára, akik a Nagy Honvédő első hónapjaiban estek fogságba. A németek úgy ejtettek ennyi foglyot, hogy nem voltak felkészülve az etetésükre, nagyrészük egyszerűen éhenhalt. Lelőni emberségből, hagyni éhenhalni vagy szabadon engedni és újra szembetalálkozni vele?

Az összes történelmi nagyságok nem harcban szerezték az érdemeiket? Lehetett egy király is nagy, rettegett, bölcs, lehetett egy ország is irigyelt, anélkül, hogy győztes háborút ne vívott volna? Vagy legalábbis, védekezett volna, de ahhoz meg megint kellett egy másik király, másik ország, aki megtámadja...

És kiket támadunk meg? A szomszédot leggyakrabban. Aki mellettünk lakik, de már nem a mi kutyánk kölyke. Szép dolog a nacionalizmus. Büszke dolog, fényes dolog. Szívet melengető, fejet felvágó. De. A sok büszke nacionalista között nem mindenki magyar...van ám ott sok más nemzet is. Hát megkérdezem:

Nacionalisták! Nem féltek a háborútól?