Válasz sokaknak.
Messziről kezdem - az első apósom nagy ember volt. Bocsánat, fontos szerepe volt - köztársasági főügyész. Mégis szerényen éltek, az egyetlen góbéságot az jelentette, hogy amikor áthelyezték, a két és félszobás lakását ráíratta a férjemre, azaz hogy akkori szokással élve, bejelentett minket magához. Így elutazásakor mi a lakásban maradhattunk. Az idősebbek értik: a lakás megmaradt. Ennél nagyobb bűne sosem volt...
Azért én lenéztem, 20 évem minden keménységével. Apósom ugyanis elégedett volt a rendszerrel. Sőt, szerette. Annyira szerette, hogy visszauasított egy párizsi megbízatást is. !! Én már akkor elég jól ismertem Ausztriát, mint "tőkés" országot, és annyit azért tudtam, hogy a népet annyira azért nem nyúzzák. Viszont láttam a szocializmus számos hibáját is, és alkalomadtán - naná - szóvá is tettem mindet. Amivel is kivívtam a karomon a burzsujka nevet - ezen már nem sokat rontott a matrózblúzom, amit előszeretettel vettem fel vizsgázni.
Eltelt vagy tíz év, míg felderengett a fejemben, hogy apósom addig fafeje talán a hűség az elvekhez. Az elvekhez, amiket bár nyomtak belénk, néha nem voltak többek szavaknál, amiket a táblánál előadunk - de neki, nagyanyámnak, anyósomnak egészen mást jelentettek.
Úgy, mint a nemzetközi estéken, ahogy a nicaraguaiak énekelték a mozgalmi dalaikat, a chileiek - kérem szépen, ez nem ugyanaz volt, ahogy mi fújtuk a mieinket. Ott volt élmény mögötte. Sokszor könnyes.
Visszakanyarodva az elvekhez, még megemlíteném Camust, akinek a neve eléggé összeforrott az elkötelezettség fogalmával. Őt bár olvastam, csak negyven évesen ismertem meg. Az ő hatására esett le ez az elköteleződés (itt majd rászorulok NH-re, már most is két szó van, melyik a jó?) meg a jelentősége.
Az ember egyszer csak válaszút elé kerül, ki előbb, ki utóbb. Hogy miben higgyen, mi legyen saját világnézetének az alapja. Nyilván választani csak az ismert dolgokból lehet. A példa kedvéért, az én gyerekkoromban buddhista nagyon nehezen lehettem volna...nem az a hely, nem az az idő.
Nekem mi volt? Nagyszüleim vallásossága és szüleim, iskolám materializmusa. Egy olyan mély és nagy tudásanyaggal, amit csak az írásbeliség az utóbbi 5 ezer év alatt nyújtani tudott. A második, szerintem alapvető kérdés, amellyel a vallás - nemvallás után az ember találkozhat, az a politikai rendszer. És ez sem volt igazi választás: az utolsó kulák nagyapám volt a családban, nem vagyok hercegi sarjadék, amit a család tovább hagyományozhatott volna, amolyan hülye szocialista ideákkal nőttem fel, mint a közösségi munka, brigádmozgalom, kórusmozgalom, egyenlőség, testvériség, nemzetköziség - és sehol egy panaszkodó ember a környezetemben.
Míg apám el nem ment Nyugatra, meghívásra, engedéllyel, tanítani, csak Csehszlovákiát láttam. Ausztriából meg annyit fogtam, hogy baromira tele van hegyekkel, az emberek meg buták - bocs, ezt nyolcadikosan gondoltam, amikor is egy asztaltársaságnyi embert elkápráztattam azzal a semmi aktussal, hogy leskicceltem nekik egy pár európai várost, és rátettem a fővárosokat - mindez onnan jött, hogy a sonkának Ausztria alakja volt...:) Ezenkivül azt hitték, hogy a szocialistáknál nincs neylon harisnya, és hogy Magyarország fővárosa Bukarest. (és akkor még tudtak egy várost mondani...) Ennyiből megállapítottam a szocialista rendszer fölényét. Egyszerű, nem?
Úgyhogy most, hogy néha leballibáznak, lekomisszároznak, lekomcsiznak és a többi ismert kifejezést is képzeljük ide, felvonom a vállam, széttárom a kezem és azt mondom: hát mi más lehetnék még? Ebben nőttem fel, ezt láttam a szüleimtől, ezt tanították az iskolában. Ez nekem nem csípte a szemem, ez engem nem bántott - bár ahogy mondtam, nem voltam vak a rendszer hibáira.
És akkor elkezdtem tisztelni az apósomat. Hitt egy dologban - lehet, hogy tévedett. Abba a rendszerbe ő beilleszkedett, én is és a többség is. Szégyen ez? Miért lenne? Az a rendszer neki jó volt. Nekem is, a többségnek is. Akkor most miért kéne letagadni?
Aki engem kommunistának tart, szocialistának, az nem téved. Szerintem nem téved. De mi a bűnöm? És a többieké?
Van itt még egy nüansz. Tévedni emberi dolog. Ha itt és ma minden jó lenne, lehet, hogy azt mondanám, hogy de nagy marha voltam, hát ezt kellett volna már húsz éve is csinálni. De az elmúlt húsz év engem nem győzött meg a kapitalizmus nagyszerűségéről. És ne tessék nekem most azt mondani, hogy mert a szocialista párt bla-bla-bla. A régi normák szerint a mai MSZP nem szocialista párt...polgári, demokrata, de mindenképpen egy burzsuá párt. És nem vagyok róluk nagy véleménnyel.
Szavaztam rájuk? Igen. Ugyan hova másra lehetett volna szavaznom...amúgy meg nem vagyok egyedül - akik nem csalódtak még, tudjuk, melyik zászló alatt állnak. Bravo. Oda én nem megyek, és nem is mehetek. Ugyan, hagyná valaki?? Hiszen én másféle vagyok...
