A tájékoztató a sokkal bővebb "Aktivista Tájékoztató Kézikönyv" kivonata, mely szabadon letölthető PDF formátumban a thezeitgeistmovement.com oldalon.
Zeitgeist Mozgalom - Aktivista Tájékoztató www.thezeitgeistmovement.com
www.thevenusproject.com

A Zeitgeist mozgalom nem politikai mozgalom. Nem ismer el megosztó eszméket, mint nemzetek, kormányzatok, fajok, vallások, hitek vagy osztályok. Sokkal inkább tekintjük a világot egy organizmusnak, melyben az emberi faj egyetlen család. Egyben felismerjük, hogy teljes mértékben függgünk környezetünktől, nem csak a létszükségletek tekintetében, mint az élelem, levegő és ivóvíz, hanem az élet folyamatainak befolyásolásával és iránymutatásával kapcsolatosan is. Felismerjük és megértjük, hogy a természetes folyamatokhoz való igazodás a legelőrehaladottab és legtermékenyebb hozzáállás, melyet birtokolhatunk. A Zeitgeist mozgalom valójában a Venus Project aktivista ága, egy szervezeté, mely Jacque Fresco ipari tervező és alkalmazott szociológia tudós életműve. Amit a Venus Project képvisel és ennél fogva a Zeitgeist mozgalom testesít meg, a társadalomról való gondoskodás érdekében létrejött módszertan alkalmazásaként összegezhető. 
A tudomány megértése és alkalmazása az emberiség egyik legnagyobb felfedezése, mely képességeink óriási fejlődését tette lehetővé. A tudomány és technológia a társadalmi tervezésben és döntéshozásban való alkalmazásával megvan az eszközünk, hogy környezetünket sokkal kiegyensúlyozottabbá, szervezettebbé, emberségesebbé, termékenyebbé, de leginkább fenntarthatóvá tegyük. 
Ahogy mostanában sokan tudatában vannak, társadalmi és gazdasági integritásunk komolyan megkérdőjeleződik. A jelenlegi gazdasági rendszer gyorsuló ütemben hullik darabjaira, világméretű munkanélküliséget helyezve kilátásba, és a valaha látott legnagyobb méretű destabilizáció figyelhető meg. Egyben elértük környezetünk rombolásának olyan fokát, ahonnan nincs visszaút. 
Hogy megértsük, hol tartunk és hogy jutottunk erre a pontra a történelem során, beszélnünk kell a társadalom azon jellemzőiről, melyek nagyban befolyásolták viselkedésünket a társadalomban. A legfontosabb megfigyelés ez ügyben a monetáris rendszerünk használata.
Az első részt világméretű monetáris rendszerünk működésének szenteljük, rámutatva, milyen következményekkel jár egy ilyen típusú szervezeti struktúra kialakulása. 

I. rész : A monetáris gazdaság

A mechanizmusok és következményeik az alábbiak: 
1. A fogyasztás ciklikusságának szükségessége, a gazdaság azon követelményét érteve ezalatt, ahogy a termékeket és szolgáltatásokat folyamatosan vásároljuk és árusítjuk, tekintet nélkül a minőségre és a pazarlásra.
2. A hiány bősége, azt értve ezalatt, ahogyan erőforrásokat, javakat és szolgáltatásokat tesznek szándékosan szűkössé annak érdekében, hogy biztosítsák a profitot a kínálat és kereslet függvényében.
3. A profit elsődlegessége, a széleskorű korrupciót értve ezalatt, mely a bevétel-termelés miatt mindennapos a világban. 
4. Pénzügyi manipuláció, az a mód, ahogyan a világ központi bankjainak rendszere irányítja a gazdaságot a vállalati résztvevők és az intézményi hatalom javára. 


1.    A fogyasztás ciklikusságának szükségessége

A monetáris rendszerben alapvetően három különböző szerep különböztethető meg: a munkaadó, a munkavállaló és a fogyasztó.
A munkavállaló munkabérért vagy fizetésért feladatokat végez a munkaadó számára, míg a munkaadó javakat vagy szolgáltatásokat értékesít a fogyasztónak profitért, amely a fizetés egy másfajta besorolása. Ugyanakkor, a munkaadó és a munkavállaló mindketten fogyasztóként működnek, hisz a megkeresett fizetésükért  megélhetésükhöz szükséges javakat és szolgáltatásokat vásárolnak.
A javak és szolgáltatások ilyen értékesítése állandósítja az egész rendszert, így biztosítva a munkaadó és munkavállaló számára a további pénzkeresést és ebből következően a további fogyasztást. Más szavakkal, a fogyasztás állandó körforgása szükséges, mert a rendszert ez működteti. Ha a fogyasztás akármikor leállna, az egész rendszer összeomlana. Ennek két súlyos következménye van a társadalomra nézve:
1. Semmilyen előállított termék élettartama nem lehet hosszabb, mint amennyi elfogadható a szükséges "fogyasztási körforgás" fenntartásához. Más szóval, mindennek el kell romlania megfelelő idő múlva azért, hogy folytatódhasson a gazdaságot működtető pénzügyi körforgás. Ezt a jellemvonást értelmezhetjük tervezett elavulásnak.
A tervezett elavulás lényegében a hatékonyság szándékos visszafogása, hogy a szóban forgó termék megfelelően gyorsan tönkremenjen. Ez egyrészt tervezett azáltal, hogy a gyártók beidőzítik a termékeik tönkremenetelét, gyakran hamarosan a jótállás lejárta utánra, másrészt közvetett módon, mikor a termelésben a profit érdekében olyan kiskapukat használnak, mint olcsó alapanyagok és hanyag tervezés, ami azon nyomban rossz minőségű terméket eredményez, és a tönkremenetel csak idő kérdése.
2. A második következmény, hogy folyamatosan új termékek és szolgáltatások bevezetésére van szükség, tekintet nélkül annak hasznosságára, ami egyben vég nélkül termeli a hulladékot.
E két tényező eredménye több mint elfogadhatatlan, mert nem csak az elavuló termékekhez szükséges erőforrásokat használja nemtörődöm módon, pazarolva az emberi energiát és a nyersanyagokat, de a könnyelmű pazarlás és a szennyezés is, mely ezek eredménye, megdöbbentő méretű. Más szóval, a hulladék szándékos mellékterméke az ipar folyamatos működéséhez szükséges ciklikus fogyasztásnak. Az elavult vagy lejárt termék a szemétbe kerül, majd hulladéklerakóba, ami szennyezi környezetünket, és a tömeggyártás folyamatos növekedése tovább gyorsítja a szennyezést.
Más szemszögből megközelítve a dolgot, képzeljük el olyan termelési módszerek következményeit, melyek stratégiailag maximalizálják minden termék hatékonyságát és tartósságát azáltal, hogy a legjobb rendelkezésre álló alapanyagokat és technikákat használják. Képzeljünk el olyan jól tervezett termékeket, melyeknek nincs szüksége karbantartásra mondjuk 100 évig. Képzeljünk el egy házat, amely tűzálló anyagokból készült, ahol minden készülék, az elektromos- és vízvezetékrendszer és a többi a Földön rendelkezésre álló leginkább vízhatlan, magas szilárdságú anyagokból készült. Egy ilyen ésszerűbb világban, melyben tartós dogokat állítunk elő, minimalizálva a szennyezést és a hulladákot, egy monetáris rendszer elképzelhetetlen lenne. Mivel a ciklikus fogyasztás óriási mértékben lassulna, folyamatosan gyengítené az úgynevezett gazdasági növekedést.

2.    A hiány bősége

Monetáris gazdaságban a kínálat és kereslet csak része annak, ahogyan a javak és szolgáltatások értéket nyernek. Minél több áll rendelkezésre valamiből, annál kisebb az értéke önmagához képest. Ha egy nap felébrednénk, és valamilyen okból csak 100 narancs létezne a világban, miközben nincs lehetőség továbbiak termesztésére, a narancsok értéke az egekbe szökne, mivel rendkívüli hiány alakulna ki belőlük. Más szóval, jövedelmező az erőforrások hiánya. Ha egy vállalat meg tudja győzni a nyilvánosságot arról, hogy egy termék ritka, akkor többet számíthat fel érte. Ez erős motivációként szolgál az erőforrások hiányának megőrzését illetően.
Ennek következménye pszichológiai, hiszen ha a vállalatok tudják, hogy több pénzt kereshetnek azáltal, hogy a termékeikből hiány van, erősen hajlani fognak arra, hogy csökkentsék a termelést vagy hazudjanak a rendelkezésre álló erőforrásokról. Ez azt jelenti, hogy a monetáris rendszer megjutalmazza azokat a  mechanizmusokat, melyek természetüknél fogva gátolják a bőséget és az egyenlőséget. Durvábban megfogalmazva, valójában profit temelhető a környezetszennyezésből fakadó hiányból is, és ez történik manapság a vízkészleteinkkel. Ez visszás módon erősíti az ipar környezetvédelem iránti közönyét, hiszen minél több a kár, annál nagyobb profit nyerhető újabb megoldások tálalásával. Ez vezet el bennünket a profit elsődlegességéhez.

3.    A profit elsődlegessége

A monetáris rendszer elsődleges motiváló alapelve a profit, vagy általánosabban a bevétel. Minden embernek stratégiát kell kidolgoznia arra, hogyan keressen pénzt. A pénzkereső a lehető legjobb fizetségre pályázik, melyet szolgálataiért kaphat, míg a munkaadó folyamatosan a költségek csökkentésének lehetőségét kutatja profitjánank maximalizálása érdekében. Ez a versenyszellem a társadalom minden területére kiterjed, így nem is lehet meglepő, hogy azok, akik nagy vagyon birtokában vannak, általában a legkegyetlenebbek és legközömbösebbek. És mielőtt továbblépnénk a profitelsődlegesség további negatív hatásaira, nézzük meg, mi az, amit sokan a rendszer jó oldalának tartanak.
Az ösztönzés. Ahogy az elmélet mondja, a profit egy személy vagy szervezet számára motivációként szolgál, hogy új ötleteken és termékeken dolgozzon, melyeket a piacon el lehet adni. Más szóval, a feltételezés az, hogy ha az embereket nem motiváljuk a pénzszerzés szükségességével, semmit sem fejlesztenének és a társadalmi fejlődés is csekély lenne.
Elöször is, a társadalom legnagyobb eredményeit nem profit után kutató emberek szolgáltatták. Louis Pasteur, Charles Darwin, a Wright fivérek, Albert Einstein és Isaac Newton nem anyagi érdekből járultak hozzá ily jelentős módon a társadalom fejlődéséhez. Amíg a hasznos találmányokat és módszereket a személyes gyarapodás motiválja, az ilyen alkotások mögötti szándék sosem lehet emberi vagy társadalmi haszon, sokkal inkább szenvtelen önérdek és elvakult személyes gyarapodás. A profit utáni hajsza majdnem mindig az emberről való gondoskodás elé kerül, vessünk csak egy pillantást a rákkeltő tartósítószereket tartalmazó ételeinkre, a tervezett elavulásra, mely szinte minden terméket érint, beleértve a gyógyszeripart, mely 300 dollárt számol fel egyetlen antibiotikum tablettáért, mindez jelzi, hogy a profit, mint ösztönző, valójában káros.

4. Az értékek eltorzulása

Pénzalapú társadalmunk problémáira csak akkor találunk megoldást, amikor pénz kereshető a problémák megoldásával. Hogy a pénzből fakadó korrupció skáláját átlássuk, a viselkedésmódokat felosztjuk három osztályba: általános, üzleti és kormányzati bűncselekményekre. 
Az általános bűncselekmények közé tartozik a lopás, az illegális kereskedelem, a csalás és az erőszakos rablás. A rendszer e melléktermékei sokszor nem kapnak annyi figyelmet, hogy megértsük az eredetüket. Sokan hajlanak arra, hogy elutasítsák ezeket az úgynevezett bűnözőket, mint valamiféle társadalmi rendellenességet. A valóság az, hogy monetáris rendszer által teremtett stressz, konfliktus, szegénység és ennél fogva a nélkülözés az alapvető ok.
A kilencvenes években végeztek egy kutatást (Merva-Fowles tanulmány), amely jelentős kapcsolatokat talált a munkanélküliség és a bűnözés között. A kutatás alapját 30 jelentős nagyvárosi terület képezte több, mint 80 millió fős lakossággal. Arra jutottak, hogy a munkanélküliség 1%-os emelkedésének eredményeként a gyilkosságok száma 6.7%-kal, az erőszakos bűncselekmények száma 3,4%-kal, a vagyon elleni bűncselekmények száma pedig 2,4%-kal emelkedett. Az 1990-92 közti időszakban ez a következőképpen jelentkezett:
1 459-cel több gyilkosság, 62 607-tel több erőszakos bűncselekmény és 223 500-zal több vagyon elleni bűncselekmény. Ez mutatja, mennyire jellemző egy nyomorban élő személyre, alacsony iskolázottsággal és munkalehetőség nélkül, hogy egyszerűen bármit meg fog tenni az életben maradásért. Ilyen helyzetben a stresszből fakadó neurózis gyakran vezet erőszakos és társadalomellenes tettekhez. Más szóval, a környezet alakítja ki a viselkedést.

A vállalati bűncselekmények szinte kizárólag profittal kapcsolatosak, de sokféle formában jelentkezhetnek: a tervezett elavulás, a monopóliumi összejátszás, a piaci manipuláció, az erőforrás kihelyezés, az árak befagyasztása, a munkaerő kizsákmányolása és a kormányzati összejátszás csak néhány a jelentősebbek közül. Kezdve az Enron-nal, mely szándékosan leállította a kaliforniai erőműveket, hogy így erősítse energiaipari részvényeit, a Bayer vállalat HIV vírussal fertőzött gyógyszerein át, ezek az esetek a legtöbb ember számára világossá teszik, hogy a vállalati bűncselekmények állandóak, és gyakran sokkal alattomosabbak, mint az általános bűncselekmények, mivel az utóhatások emberek óriási csoportjait érintik.
A vállalati bűnelkövető profitnövelő kényszere alapjában véve nem különbözik az általános bűnelkövető túlélési kényszerétől. Míg az utóbbi jellemzően azért követ el bűncselekményt, hogy életben maradjon, az előbbi azért teszi, hogy bebiztosítsa hatalmi, életviteli és vagyoni pozícióját. Mindez a félelmen alapszik. A vagyon elvesztése miatti folyamatos bizonytalanság engedi megnyilvánulni a mohóságot, mely a legtöbb vállalati bűncselkemény motiváló tényezőjeként szolgál. A neurózis folyamatos és megerősítést nyer azáltal, amit a monetáris rendszer által teremtett jóléti rétegződésnek nevezhetnénk, mivel ebben a rendszerben a vásárlóerő növekedésével termékek végtelen sora áll rendelkezésre.

A kormányzati bűncselekmény a legösszetettebb és legbonyolultabb viselkedési forma, hisz a kormányzatról kialakított felfogás nagy mértékbben befolyásolható olyan elterjedt nézetekkel, melyeket maga az uralkodó réteg szilárdít meg a társadalomban. Példának okáért ott a hazaszeretet, melyet gyakran használnak fel háborúk támogatására, olyan érzést keltve az emberekben, mintha kötelező lenne egyetérteni a kormányzat döntésével.
Vessünk egy tárgyilagos pillantást arra, mi is a kormányzat a monetáris rendszeren belül és mit képvisel. A kormányzat központi szerepe alapvetően a törvényhozás és irányelvek szabályozása, melyek a társadalmat működtetik. Ideális esetben a kormányzat elsősorban a köz érdekében cselekedne. Sajnos, a történelem megmutatta, hogy ez ritkán történt így. A kormányzat sokkal inkább egy anyavállalat az ország gazdaságának többi vállalata számára. Ennek persze van értelme, hisz egy nemzet értékét valójában gazdaságának állapota határozza meg. Ez azt jelenti, hogy a kormányzatnak anyagi érdekeltsége van nemzetének gazdasági helyzetében, konkrétan azért, mert ezekből az érdekeltségekből közvetlen hasznuk van.
A lobbizás és kampány-hozzájárulások csupán Amerikában több milliárd dollárt tesznek ki és ezt a pénzt teljes egészében azért adják, hogy az adakozó fél igényei érvényre jussanak. Bár a kormányzati és vállalati összejátszásnak számtalan példája akad, a legjelentősebb pénzből fakadó kormányzati bűncselekmény a háború, saját vállalati és pénzügyi résztvevőinek hasznára.
A kétszeres kongresszusi becsületrendet kiérdemelt Major D. Smedley Butler szavaival élve: " A háború csalás. Mindig is az volt. A legrégibb, egyszerűen a legjövedelmezőbb, és minden bizonnyal a legrosszindulatúbb." (war is racket) Az egyetlen, mely nemzetközi érvényű. Az egyetlen, melyben a profitot dollárban számítják, a veszteséget pedig életekben."
Felgyorsult ipari termelés, katonai megegyezések, újjáépítési szerződések, energiahordozó- és erőforrásszerzés, vagy…rablás, magas kamatozású világbanki és kereskedelmi banki hitelek a háború sújtotta gazdaságok számára, és ez csak néhány a sok profitot hozó eszközök tárából.
Manapság a háború valódi motivációja háromrétű: 
- az ipar üzleti profitja, mely az elit számára a legmagasabb
- erőforrásszerzés (vagy rablás), ahogyan Irak és Afganisztán esetében történik
- stratégiai, geopolitikai elhelyezkedés, mely további könnyen elérhető ipari profitot és erőforrásrablást tesz lehetővé.
A háború valószínűleg a legrosszabb betegség, melyet a vagyon és a hatalom utáni vágy okoz. A kormányzat az agymosott bérgyilkoscsapatával karöltve az önfenntartás legkifinomultabb formája, és addig, ameddig a világ erőforrásai felhalmozva és bekorlátozva csak néhányak anyagi hasznát szolgálják, a háború ezen a mintán fog alapulni és sosem lesz vége.
A korrupció ezen osztályozása csak egy általánosított csoportosítás. A mindennapi emberi viselkedés rengeteg árnyalatát megmérgezte a profit itt bemutatott mechanizmusa.
Ha elég alaposan vizsgáljuk a dolgot, láthatjuk, hogy a stratégiai, pénzügyi gyarapodással kapcsolatos szinte minden cselekedet alapjában korrupt, és csupán azért fogadjuk el normálisnak, mert kultúránk erre készít fel bennünket.

5.    Pénzügyi manipuláció

A manapság használt fizetőeszköz egy rendelvény (tender). Ez azt jelenti, hogy értékét lényegében kormányzati rendelet adja. A pénz értéke ebben a rendszerben gyakorlatilag a gazdaságban forgalomban levő pénz mennyiségéből adódik. Ahogy minden más természetes erőforrásnál, minél több pénz van forgalomban, annál kisebb az értéke egy egységnyinek. Ha kevesebb pénz van forgalomban, az ennek megfelelően értékesebbé teszi az egységnyit. Ezt a jelenséget inflációnak illetve deflációnak nevezzük. A gazdaság pénzkészletének megnövelését monetáris bővülésnek nevezzük. (monetary expansion) A pénzkészlet csökkenését pedig monetáris szűkülésnek nevezzük. (monetary contraction)
Általában, a bővülési időszak gyakran együtt jár az ún. gazdasági növekedéssel. Ez azért van így, mert több pénz áll rendelkezésre, és így több is használható fel, ezen felül további munkahelyek is létrejönnek. A monetáris szűkülést ezzel szemben gyakran nevezik recessziónak vagy depresssziónak. Mivel a pénzkészletek elapadnak, a felhasználható pénzmennyiség is kevesebb, sokan elveszítik állásukat és cégek mennek tönkre.
A gazdasági növekedés a következőképpen határozható meg: a gazdaságban megtermelt javak és szolgáltatások mennyiségénekk növekedése. Azonban egyet meg kell értenünk, a gazdasági növekedés valójában egy nulla összegű játék. Olyan, hogy gazdasági növekedés, önmagában nem létezik, mivel a mögöttes mechanizmusok szinte teljesen a likviditáson, vagyis a rendszerben levő pénz mennyiségén alapulnak. Más szóval, ha hamisítok 100 millió dollárt és odaadom neked, hogy indíts be egy üzletet, aztán vásárolsz és felújítasz egy régi épületet, felveszel egy csapat munkást, majd elkezdesz gyártani egy terméket, melyet megvásárolnak, ezt a gazdaság bővülésének tekintenék. Ingatlanba fektettél, növelted a foglalkoztatottsági rátát, új termékeket készítettél, amit mások megvásárolnak, ezzel gerjesztve a pénz forgását, és ennél fogva a fogyasztást.
Vajon, ha a hatóságok megtudnák, hogy az összes felhasznált pénz valójában hamisítvány volt, leállítanák az egészet? Ez  gazdasági szűkülést jelentene, hiszen a pénz eltűnik. Az alkalmazottakat elbocsátják, az épületet lefoglalják, a termelést leállítják. Megkérdezhetjük, hol volt valójában a növekedés? Míg a pénzkészlet növekedése vagy bővítése munkahelyek teremtését és termelést eredményezhet, addig a csökkenés vagy szűkülés a munkahelyek megszűnését és a termelés visszaesését eredményezi. Valójában mit nyertünk és mit veszítettünk? Mire ment ki az egész?
Tekintsük át, hogy a kormányzat és a hozzá tartozó központi bank hogyan készíti és szabályozza a pénzt. Vegyük példaként az Egyesült Államok jegybankját. A pénzkészlet bővítése és szűkítése az, ami valójában megteremti az ún. üzleti körforgást, melyről a klasszikus gazdaságtanban hallhattunk. A körforgást nagyrészt a központi bank irányítja és manipulálja a kamatláb meghatározásával. A kamatláb egy díj vagy egy pénzösszeg, amit a kölcsönvevőnek számolnak fel a hitel használatáért. Az Egyesült Államok és a világ jóformán minden más gazdaságának összes pénze adósságból keletkezik hitelek révén.
Egy ember pénztárcájában minden dolllár a bankrendszertől kölcsönzött. Fontos megérteni, hogy minden pénz adósságból (tartozásból) keletkezik. Így a létrejövő pénz keletkezési üteme attól függ, hogy mennyi kamatot hajlandó fizetni egy személy, hogy megkapja a kölcsönt. A kereskedelmi bankok kamataikat a központi bankéhoz igazítják. Ha a jegybank csökkenti a kamatlábat, a kereskedelmi bankok is így tesznek, így a hitelfelvétel vagy kölcsönzés olcsóbb lesz. Amikor a jegybank növeli a kamatlábat, a hitel drágább lesz, a hitelezés lelassul.
Itt arról van szó, hogy a jegybanknak megvan a hatalma, hogy befolyásolja a többi bank kamatlábát. Így megvan a hatalmuk a hitelezett és ennél fogva a forgalomban lévő pénz mennyiségének irányítására, egy bizonyos fokig pedig a növekedési és recessziós időszakok – más néven az üzleti ciklus – irányítására.
Miért van szükség a jegybanki irányításra? Alapvetően azért, hogy felügyelje a tartozásokat és az inflációt. Ha a pénzkészlet folyamatosan növekedhetne, bővülhetne, csak idő kérdése lenne, hogy a piac telítődjön a felesleges fizetőeszközzel, megfojtva a gazdasági növekedést. Ez inflációhoz, a fizetőeszköz elértéktelenedéséhez, az árak emelkedéséhez vezet.
Hasonlóan, mivel a kinnlevőségek mennyiségét egyenesen a pénzkészlet határozza meg, és mivel a pénz adósságból keletkezik, minél inkább növekszik egy gazdaság, annál több a keletkező adósság is. Ez egy elkerülhetetlen válságot készít elő a rendszerben, mert a felszámított hitelkamatok fizetéséhez szükséges pénz eleve nem létezik a gazdaságban. Így aztán mindig több kint levő hitel lesz, mint létező pénz, és abban a pillanatban, amikor az adósság magasabbá nő, mint amennyit a cégek és személyek fizetni tudnak, fizetésképtelenség lép fel, a hitelfolyósítások lassulnak, a pénzkészlet zsugorodik. Ezt a bizonyos forgatókönyvet, melyben az adósság legyőzi és lenullázza a növekedést, nevezhetnénk egyszerűen pénzügyi csődnek.
Ez vezet bennünket a következő bekezdéshez:

II. rész : A végső csőd

ahol arról beszélünk, milyen következménye van a jelenlegi világméretű gazdasági összeroppanásnak, és hogyan hozta ezt össze a kormányzat és a vállalati hatalmak durva önzése és társadalmi felelőtlensége.
Majd még behatóbban beszélünk arról, mi a szerepe a technológiának a munkások helyettesítésében, (the ultimate outsource: technological unemployment) és nagy vonalakban milyen hatalmas változásokat fog ez a jelenség rákényszeríteni a világgazdaságra.

1.    A felelőtlenségen túl

A közös külső kormányzati adósság a világban egy CIA tényvizsgálat szerint 52 trillió dollár. A világ nagyjából 203 országa közül mindössze 4 nem tartozik másoknak pénzzel. Egyedül az USA-nak 12 trillió dollár feletti tartozása van 2009-ben, és egy, az állami kincstár aáltal engedélyezett 2001-es tanulmány szerint, hogy az adósságszolgálatot a jelenlegi növekedési üteme mellett fenntarthassuk, 2013-ra a személyi jövedelmadót 65%ra kell majd megnövelni.
Alapvetően az egész világ csődben van, de hogyan? Hogyan tartozhat önmagának pénzzel maga a világ? Mindez szemlátomást értelmetlen.
A monetáris rendszer nem több egy játéknál, melyben a hatalmon levők önkényesen határozzák meg a játék szabályait. A szabályok temészetét ugyanaz a versengő, eltorzult gondolkodásmód irányítja, mely a mindennapok pénzügyi életét is versengésre készteti, csak ezúttal a játék az előadás rendezőinek kegyeit szolgálja.
Példaként, ha van 1 millió dollárod, és betétbe helyezed 5%-os kamattal, csak a betéttel egyetlen évben 50.000 dollárt teremtesz. Pénzt teremtesz magából a pénzből, nem kell hozzá semmi feltalálás, semmi hozzájárulás a társadalomhoz, egyszerűen semmi.
Jegyezzük meg azt is, hogy ha korlátozott tőkével egy alsó- vagy középosztálybeli személy vagy, aki hitelkártyát kell használjon, továbbá fizeted a lakásvásárlási hiteledet, akkor kamatot fizetsz a banknak, melyet a bank megforgat és elméletben arra használ, hogy kifizesse az 5%-os betétet lekötő személyeket.
A bank alapvetően nem tesz mást, mint hogy ellopja a pénzt a dolgozó szegényektől, hogy a pihenő gazdagokat kifizesse. Egyszerűen megfogalmazva, a mai világ társadalmi rétegződését a monetáris rendszer mögöttes mechanizmusai fenntartják és bebiztosítják.
Térjünk vissza az ún. üzleti körforgás témájához. 
Amikor pénzt adunk a pénzkészlethez, azt a pénzt jellemzően valamilyen célra felhasználják. A célok között gyakoriak: cégalapítás, lakásvásárlás, részvénypiaci befektetés, stb. A pénzkészlet növekedése gyakran vezet gazdasági növekedéshez, az üzleti körforgás fellendülési időszakához. Sajnos, a gazdaságba nem lehet vég nélkül pénzt pumpálni, hiszen a bővülés okoza adósság és infláció idővel legyőzi a növekedés előnyeit.
Amikor a monteráris bővülés időszaka után  problémák ütik fel a fejüket, mint az adósságszint növekedése, mely az emberek hitelfelvételi kedvét csökkenti, a központi banknak és a kormányzati vezetőknek alapvetően két lehetőségük van:
- megpróbálhatják folytatni a bővítést további pénz beiktatásával, ami csökkenti a kamatlábat, így olcsóbb lesz a hitel, vagy
- hagyják  a szűkülést, vagyis a recessziót lefolyni a maga módján, mely növeli a kamatlábat és visszajuttatja a gazdaságot egyfajta egyensúlyba. 
A történelem folyamán a minta gyakran mindkét módszer egyidejű alkalmazása volt, alapvetően azzal az elképzeléssel, hogy enyhítsék a recesssziót és növeljék a fizetőképességet.
Az érvelés egyszerű: a vezető osztály számára politikailag népszerűtlen dolog egy munkanélküli, szegény lakosság. Ez a vezetés megvetéséhez és instabilitáshoz vezethetne. Így aztán mindig hamis biztonságérzettel álltatják a köznépet, hogy elkerüljék az igazság kiszivárgását a monetáris rendszer  örökletes működésképtelenségéről.
A megszorítások enyhítése csak elhalasztja az elkerülhetetlent, és mivel a kormányzat a nagy világválság óta gyakorlatilag minden megszorítási időszakot a pénz rendszerbe pumpálásával enyhített, az ítéletnap forgatókönyve nagyon valószínű. A nagy baj lehet, hogy épp most történik. Ahogy korábban mondtuk, a gazdaságba nem lehet vég nélkül  pénzt juttatni, mert a bővülés okozta adósság és infláció legyőzi a növekedés előnyeit. Pontosan ez történik manapság széles körben, és várhatóan semmilyen találmány nem enyhítheti a válságot. Miért?
Legfőképp azért, mert az adósságok szintje túlontúl magas. Az USA kormányzatának és lakosságának összevont adóssága 53 trillió dollár volt 2007-ben. Egy ekkora mértékű adósság egyszerűen képtelenség. A teljes M3 pénzkészlet nagyjából 12 trillió dollár volt 2007-ben, míg az éves GDP megközelítőleg 14 trillió dollár volt. Sajnos, kevés dolog van, amit a kormányzat ilyen esetben tehet a nagymértékű visszaesés megállítására, ha ragaszkodik a monetáris rendszer elveihez. Még több tíz trillió dollár bevetésével sem képes ellensúlyozni az egyensúlytalanságot. Ezen felül az ilyen típusú bepumpálás esetén az eredmény egyszerűen csak elhúzza a most is megfigyelhető stagflációs időszakot, melyben az infláció és a gazdasági stagnálás egy időben jelentkezik.

2.    A végső erőforráskihelyezés

Manapság ezekre az ügyekre sokan monetáris reformot javasolnak megoldásként. A további javaslatok a következők: visszatérés az aranyalapú valutához, törvényen kivül helyezni a kamatot, bezárni a jegybankot, a pénznyomtatást újra kormányzati jogkörbe helyezni.
Bár a reformok mindegyikének megvan a maga logikus haszna bizonyos fokon, nem ismernek fel egy mindent lefedő, kevésbé tárgyalt jelenséget, mely a XX. században gyorsuló ütemben teszi semmissé magát a monetáris rendszert.  Ez pedig az emberi munkaerő helyettesítése gépekkel. A gazdasági rendszer középpontjában a munkáért bért működési elv áll. Egész gazdasági rendszerünk alapja, hogy emberek árucikk gyanánt értékesítik munkájukat a szabadpiacon. Ha az embereknek nincs lehetősége a megélhetésért dolgozni, az általunk ismert monetáris rendszernek vége. Senki sem képes javakat vásárolni, ha nem keres pénzt. A cégek nem képesek termelni, ha a fogyasztóknak nincs meg a vásárlóereje, hogy bármit is vegyenek.
Ahogy John Maynard Keynes megvetően rámutatott: "Mindannyiunkat egy új kór sújt, melynek néhány olvasónk a nevét sem hallotta, de az elkövetkező években nagy visszhangot fog kiváltani – nevezetesen a technológiai munkanélküliség. Ez azt jelenti, hogy a munka gazdaságosabbá tételéből fakadó munkanélküliség meghaladja az új munkalehetőségek megtalálásának ütemét."
Amíg a politikusok, üzleti vezetők és szakszervezeti vezetők azokon a dolgokon civódnak, melyek szerintük felelősek a világ növekedő munkanélküliségéért, mint a külföldi erőforrás-kihelyezés és a bevándorlói munka, a valódi ok – a technológiai munkanélküliség – nem lesz nyilvános vita tárgya.
Mivel a piaci kapitalizmus arra a logikára épül, hogy csökkentsük a költségeket a profit növelése érdekében, az emberi munkaerő lehetőség szerint automatizált gépekkel való helyettesítése az ipar természetes folyamata. Elvégre egy gépnek nem kell szünetet tartania, nincs szüksége egészségbiztosításra vagy juttatásokra, és nem tagja egy követelődző szakvszervezetnek.
Egy egyszerű pillantás az Egyesült Államok ágazatok szerinti munkastatisztikáira megmutatja, mennyire meghatározó minta az emberi munkaerő helyettesítése automatizálással. A mezőgazdaságban szinte minden hagyományos munkafolyamatot gépek végeznek. Például, 1949-ben a pamutszedés 6%-át gépek végezték délen. 1972-re a pamutszedés 100%-ban gépesítetté vált. Míg 1860-ban az amerikai lakosság 60%-a a mezőgazdaságban dolgozott, addig ez manapság 3%. 
Amikor az 1950-es években az automatizálás elérte az Egyesült Államok termelőágazatát, 1,6 millió ipari munkás veszítette el az állását 9 év alatt. Míg 1950-ben az USA munkásainak 33%-a dolgozott az iparban, addig ez a szám 2002-re mindössze 10% lett. Az Usa acélipara 1982-től 2002-ig  77-ről 120 millió tonnára növelte termelését, ezalatt a foglalkoztatott acélipari dolgozók száma 289 ezerről 74 ezerre csökkent.
2003-ban egy tanulmányt végeztek a világ 20 legjelentősebb gazdaságáról az 1995 és 2002 közötti periódusra vonatkozóan, mely megmutatta, hgoy 31 millió ipari munkahely szűnt meg, miközben a termelés 30%-kal nőtt. A termelékenység és profit növekedésének ilyen mintája a csökkenő foglalkoztatottsággal együtt egy új, meghatározó jelenség, és ez nem látszik változni.
Felmerülhet a kérdés, hogy hova tűntek a munkahelyek. A szolgáltatási szektorba. 1950 és 2002 közöt a szolgáltatóiparban dolgozó amerikaiak száma 59%-ról 82%-ra növekedett. Az utóbbi 50 évben a szolgáltatói ágazat felszívta a mezőgazdaságban és iparban kieső munkahelyeket. Sajnos, ez a folyamat erőteljesen gyengül, hisz a számítógépes automatizálás kihasítja a maga szeletét. 1983-tól 1993-ig a bankok pénztárosaik 37%át elbocsátották, és 2000-re a banki ügyfelek 90 %-a bankautomatát használt. A telefonközpontosokat szinte teljes mértékben számítógépes üzenetrögzítőkkel helyettesítették. A postai alkamazottakat felváltják a kiszolgálógépek, a pénztárosokat a számítógépesített fülkék. Nincs olyan területe a szolgáltatóiparnak melyre ne lenne hatással a számítógépes automatizálás. Stephen Roach közgazdász így figyelmeztet: "A szolgáltatószektor elvesztette szerepét, mint Amerika féktelen munkahelyteremtő motorja. "
A helyzet adott, de hol az új ágazat, mely az elbocsátott munkásokat foglalkoztatni fogja? Nincs ilyen.
Amíg közgazdászaink azon fáradoznak, hogy modelleket gyártsanak a szinte megállíthatatlan munkanélküliség kezelésére, sokan nem hajlandók belátni, valójában mire van szükség a társadalom teljes összeomlásának megakadályozásához. A megoldás abban rejlik, hogy nem megoldani próbáljuk a felmerült problémákat, hanem hogy itt az idő átlépnünk egy teljességében új rendszerre. Ugyanis a monetáris csere rendszere a kapitalizmussal együtt a technológiai kreativitás ébredésével már teljesen elavult. Ha az embereknek nincs munkahelye, nem tudják vásárlással támogatni a gazdaságot. Ez a végső bizonyítéka, hogy a jelenlegi rendszer teljesen idejétmúlt, és ha el akarjuk kerülni az utcai lázongásokat és a soha nem látott mértékű szegénységet, muszáj lesz alapjaiban felülvizsgálnunk a társadalmi funkciókról kialakított hagyományos nézeteinket. Új szociális rendszerre van szükség, mely megfelel a kor tudásának és a modern módszereknek.

II. rész : Mi az, ami lényeges?

Ebben a részben a természet törvényeinek eszméjét tárgyaljuk, rámutatva a fizikai világ szimbiotikus és változó természetére, a tudományos módszert, mely korunk legkifinomultabb döntéshozási technikája és a dinamikus egyensúly fontos eszméjét, mely a gazdasági túlélésünk legalapvetőbb tényzőjeként nyilvánul meg. 
Azt is bemutatjuk, hogy a technológia intelligens használatával és proaktív erőforráskezeléssel az elegendőnél jóval több mindenünk van ezen a bolygón, ami hozzáférhető jólétet tesz lehetővé a világ minden embere számára.

3.    A természet törvénye

A rendszerünkben borzasztóan nagy mennyiségű a zaj. Más szóval, az élettel kapcsolatos tudásunk elveszett a társadalmi, szakmai és pénzügyi kötelességek tengerében, melyek többsége jórészt mesterséges. A pénz és a bevétel szükségessége például olyan helyzetbe hoz embereket, melyben a választások lehetősége igencsak korlátozott.
A talált munkahelyek gyakran nem tükrözik a személyek őszinte érdeklődését, ahogyan a társadalom egészének valódi érdekeit sem. Ha megvizsgálhatnánk napjaink foglalkozásait, azt találnák, hogy nagy részüknek nincs jelentősebb szerepe, mint a gazdaságot működtető ciklikus fogyasztás fenntartása. Ez az önkényuralom az élet és az erőforrások félelmetes mértékű pazarlása. Következésképpen a modern kor egész oktatási rendszere nem több, mint egy tortaszeletelő üzem, mely előre meghatározott szerepekre készíti fel az embereket. Az emberi élet ezen eleme hagyományosan olyan mélyen gyökerezik, hogy sokan az elhelyezkedést tévesen valamiféle emberi ösztönnek tekintik. A szülők is elvakultan kérdezik gyerekeiktől: "mi szeretnél lenni, ha felnősz?", mintha csak egyetlen dolog lebeghetne a szeme előtt. Tegyük félre egy pillanatra a társadalom hagyományos normáit és életmódját! Álljunk meg és gondoljuk át, mi is az, ami lényeges! Tegyük fel a kérdést, mik a természet empirikus közeli aspektusai, és hogy ezek a tapasztalatok mit tanítanak számunkra arról, hogyan kezeljük a dolgokat ezen a bolygón. 
Az első természeti törvény, hogy minden embernek szüksége van megfelelő ételre, tiszta levegőre és tiszta ivóvízre, éppen ezért tekintettel kell lennie a környezet szimbiotikus folyamataira, melyek relevánsak e tekintetben. A legtöbb ember nem érti, vagy nem gondolja át a természet összefüggéseit, és a folyamatok láncát, melyeken keresztül az ételünk, levegőnk és vizünk előáll. Mégis, ha megértjük, megvizsgáljuk a folyamatokat, és tanulunk belőlük, érvelések logikus sora és sokatmondó következtetések fognak vezérelni bennünket egy sokkal helyesebb emberi viselkedés felé, mely szükségleteinket teljesíti. Például a víz és a levegő természetes módon bőséges erőforrások a bolygónkon, és csak arra van szükség, hogy az emberi populáció fenntartsa és megőrizze a forrásaikat.
Szomorú, de az ösztönző és szűk látókörű profitrendszerünk gondoskodott róla, hogy használható vízkészleteink a vészes hiányhoz közelítsenek. Mindez azért, mert az ipar folyamatosan szennyezi a rendszert. Egyedül az Egyesült Államokban nagyjából 3 millió tonna mérgező vegyszert juttatnak a környezetbe évente, melyek hozzájárulnak születési rendellenességek, immunrendszeri zavarok és sok más komoly egészségügyi probléma kialakulásához. A természet folyamatainak szimbiotikus kapcsolata egy beépített útmutató, mely a világ működésének megértésével – tudományos vizsgálattal – válik elérhetővé. Viselkedésünket egész egyszerűen a körülmények legoptimálisabb kihasználása kellene, hogy vezérelje, mely megőrzi, sőt maximalizálja létszükségleteink bőségét és minőségét. Szomorú, de nem így történik. 
Tény, hogy a fenntarthatóság komoly veszélyben van jelenlegi módszereink miatt. Monetáris rendszerünk továbbra is rövid távú hasznot biztosító kamatokkal dolgozik, a hosszú távú rombolás terhe mellett. Ahogy a természeti törvények jelzik : kiváló minőségű levegőre, ételre és ivővízre van szükségünk, hogy életben maradjunk. Éppen ezért felül kell kerekednünk az eddigi gyakorlaton, mely háborgatja, vagy hajlamos háborgatni a természet alapvető szükségleteinket rendben tartó szimbiotikus folyamatait. Ha ezt nem tesszük meg, e törvény megszegésének következményei egy olyan pontra juttathatnak minket, ahonnan nincs visszatérés, és az emberi faj túlélése is megkérdőjeleződik. 
A második természeti törvény, hogy az egyetlen állandó dolog a változás, az emberi értelem pedig folyamatosan fejlődik. Semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azt, hogy bármi, amit ma igaznak gondolunk, holnap még mindig sérthetetlen marad. Habár bizonyos megfigyelt természeti jelenségek empirikusnak tűnhetnek a tudomány jelenlegi állása szerint, a nézetek sajátosságai folyamatosan változnak, hiszen eszközeink és elemzési módszereink mindig változnak és remélhetőleg fejlődnek.
C. J. Keyser szavaival: "A teljes bizonyosság a műveletlen elmék és fanatikusok kiváltsága."
Egy futó pillantást vetve a széles körben védett történelmi eszmékre, hogy a Föld lapos vagy hogy a Nap kering a Föld körül, láthatjuk, hogy a szellemi változás folyamatos, éppen ezért az embereknek lehetőség szerint nyílt elmével kell fogadniuk az új információkat még akkor is, ha azok próbára teszik az adott személy addigi meggyőződését. Minden, amit hiszünk vagy tudni vélünk, csupán valószínűség, és olyan modern elemzési módszerekkel, melyek hosszú távon bizonyítottan a társadalom javát szolgálták, egy változó skálán mérettethetjük meg értelmünket és eszméinket, kezdve a kevésbé valószínűtől a legvalószínűbbig. Ez persze nem emberi véleményen vagy szubjektivitáson alapszik, sokkal inkább a természetes világ konkrét visszajelzésein. És ez a pont visz el minket a tudományos módszerekig.
A természetnek saját szabályrendszere van, de nincs képessége felismerni, és nem is törődik azzal, hogy mit hiszel valósnak te, vagy bárki más. Ebben a valóságban a legfőbb érdekünk tanulni és igazodni a természethez legjobb képességeink szerint. A természet törvényeinek felfedezésére és alkalmazására ismert legjobb módszert tudományos módszernek nevezzük. A tudományos módszer 3 alapvető lépése: 
Felismerni az új problémát, mely megoldásra vár. 
Logikai érvelést használni a hipotézis felállításához. 
Minden rendelkezésre álló információt figyelembe venni, és a hipotézist a fizikai világ megfigyelésével próbára tenni.

A vizsgálódás tudományos módszere az, amely az emberi faj számára lehetővé tette, hogy megértse önmagát és a fizikai világot. Legyen jó vagy rossz, ez az egyetlen dolog, mely az emberi faj életének gyakorlatilag minden előrelépése mögött ott áll. Mindemellett romantikus világunk nagy része hajlik arra, hogy a tudományra úgy tekintsen, mint hűvös, szívtelen médiumra, miközben torz emberi értékeket idéznek, mint amilyen a tudomány perspektiváit megdöntő atombomba. Valójában a tudomány és a technológia csupán eszközök, és mint ilyenek, használhatóak ugyanúgy alkotásra mint rombolásra. Mindez csak döntés kérdése.

Dinamikus egyensúly akkor lép fel, mikor két vagy több egyidejű, ellentétes folyamat azonos ütemben zajlik le. Létezik egyfajta egyensúly a fizikai világban, mely egy bizonyos szinten meghatározza, hogy melyek az erőforrásait túléléshez felhasználó organizmusok lehetőségei. Bolygónkat tekintve nevezhetnénk ezt a Föld teherbírásának.
A bolygó dinamikus egyensúlyának emberi kezelése, mely a legfontosabb kezdeti adottság a társadalom kezelése tekintetében, csak akkor következhet be, ha megértjük, mi is valójában a Föld teherbírása. Az emberi populáció szükségletei egyensúlyban kell hogy legyenek a bolygó erőforrásaival.
Ezek után vizsgáljuk meg, mit tudunk, vagy mire következtethetünk a rendelkezésre álló erőforrásokról. A társadalom a következő alapvető építőkövekkel rendelkezik:
- Energia
- Ipari és technológiai nyersanyagok
- Élelem, levegő és ivóvíz
Az energia a mai társadalom sarokköve. Egyike a társadalmi működés legkritikusabb tényezőinek. Az olaj és a fosszilis üzemanyagok kora a keletkező szennyezéssel együtt a végét járja. Eltekintve a profitvezérelt, anyagi indíttatástól, mely a tiszta energiákat sakkban tartja, többé nincs ok arra, hogy fosszilis üzemanyagokat használjunk.
Emlékezzünk arra, hogy a bőség az utolsó, amit az energiaipar szeretne, mert az a monetáris rendszerbeli profitjuk elvesztését jelentené. A ma ismert legfontosabb energiaforrások egyike a geotermikus energia. A MIT(Massachusettsi Technológiai Intézet) egy 2006-os jelentése alapján jelenleg megközelítőleg kétezer zetajoule energia csapolható le világszerte. A bolygó országainak energiafogyasztása évente mindösszer fél zetajoule. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 4000 évnyi energia lenne azon nyomban hasznosítható bolygónkon csupán ebből az energiahordozóból.
A szélenergiából, ahogy egy 2005-ös Stanford egyetem által publikált tanulmány is mutatja, elegendő lenne a bolygón potenciálisan elérhető energia 20%-át felhasználni, és az fedezné a bolygó teljes energiaigényét.
A napenergia, vagyis a nap sugárzása, mely a Föld felszínét évente éri, több mint tízezerszerese a világ energiaszükségletének. Kezdve az egyszerű fotocellás panelektől, melyek az energiát privát felhasználású tárolóelemekbe nyerik, egészen a teljes körű naperőművekig, folyamatosan új technológiák jelennek meg, és jelentősen növelik a lehetőségeket.
Kevésbé ismert az ár-apály energia, mely az óceánok mozgásából nyerhető. Lapátkerekek felszerelésével felhasználható ez a mozgás, hogy energiát termeljünk. Az Egyesült Királyságban 41 lehetséges telephelyet tartanak nyilván, előrejelezve, hogy az UK energiájának 34%-a szárnmazhatna csupán az ár-apály energia felhasználásából.
Az ennél is hatékonyabb hullámenergia, mely az óceánok felszíni mozgásából nyerhető, becslések szerint 80 000 terawatt éves potenciállal bír. Eszerint a bolygó teljes energiafelhasználásának 50%-a előállítható lenne csupán hullámenergia segítségével.
A lehetőségeket tekintve tehát elmondhatjuk, hogy az energia több, mint bőséges bolygónkon. Az egyetlen ok, amiért az emberek úgy gondolják, hogy hiány van belőle, az a monetáris rendszer hiányfenntartó stratégiája. 
A következő kérdés, hogy mi a helyzet az ipari nyersanyagokkal. Elláthatja-e a Föld nyersanyagokkal – mint fa, vas, alumínium és hasonlók – a világ teljes népességét? A globális ásványi tartalékokat manapság az üzleti termelés során mérik fel. Sajnos, ez nem ad tiszta képet arról, hogy valójában mi áll a rendelkezésünkre. Míg néhány elem és ásvány, mint szilikon, aluminium és vas, bőségesen állnak rendelkezésre, addig mások, mint réz, ólom, cink, arany és ezüst, látszólag ritkává válnak. Jelenlegi tudásunk szerint azonban sosem végeztek teljes körű geológiai felmérést a Föld vagy akár egyes régiói ásványi készleteit illetően. A jövőben ezt meg kell tenni, hogy rálátásunk legyen az ebben rejlő dinamikus egyensúlyra.
A Föld teherbíró képességének megértését alapvetően 3 komponens teszi lehetővé: 
tudnunk kell
- mi áll rendelkezésre a Földön elemek és alapanyagok tekintetében
- hol képes a technológia bizonyos elemek és alapanyagok mesterséges helyettesítésére,
- a társadalom hogyan szervezi és kezeli ezen erőforrások felhasználását.

Az első tennivaló, hogy teljes mértékben felmérjük a  bolygó erőforrásait. Ez adja kezünkbe a kulcsinformációt, mellyel folytathatjuk tevékenységünket. Ha például van egy hold földünk, melyen élelmet szeretnénk termelni, elsőként a termőföldet kellene megvizsgálni, hogy megtudjuk, milyen minőségű. Ez az információ közvetlenül meghatározza, mit termelhetünk. Megvilágítaná a földterület teherbírását ritka anyagok tekintetében.
A helyettesítők keresése pedig mindig fontos törekvés. Korunk több, ritka ipari alapanyaga helyettesíthető mesterségesen. Fontos, hogy ez a tudományos problémamegoldás középpontjába kerüljön. Ha ezt megértjük, látni fogjuk hogy a nyersanyagok hiányának mindössze a helyettesítők vagy kerülőmegoldások megkeresésébe fektetett munka mértékében van jelentősége.
Ami a helyettesítőknél és kerülőmegoldásoknál is fontosabb, az a bolygónk erőforrásainak változatos használata. A mai össztermelés megdöbbentő mértékű a múltbelihez képest, mert a technológia használatával képesek vagyunk kevesebb emberrel többet termelni, mindezt gyorsabban, mint a történelemben bármikor. Mégis, a profitrendszer révén, gyártók tömkelege állítja elő ugyanazt a dolgot a piaci részesedésért versengve.
Ahogy korábban megjegyeztük, az emberek monetáris rendszerben működnek, mely jutalmazza a hiányt, a tervezett elavulást, a hulladékot és a többszöröződést. A bolygón jelentkező hiány valódi oka igen kevéssé függ össze a rendelkezésre álló erőforrásokkal, sokkal inkább a pocsékoló és kizsákmányoló magatartással. Gyakorlatilag nem fordítunk figyelmet a megőrzésre és a stratégiai felhasználásra, csak mikor már késő. Egy józanabb társadalomban nyersanyagainkat felbecsülnénk, az ipart teljes egészében aköré szerveznénk, hogy mi áll rendelkezésre, és minden legyártott terméket olyan tartósra terveznénk, amennyire csak lehet, így csökkentve az ipari kibocsátást és ennél fogva az erőforrások megőrzését.

Elérkeztünk az élelem előállításához és az ivóvíz megőrzéséhez. Itt ugyanazok a monetáris rendszerbeli problémák -  a költségcsökkentő folyamatok és a hiány – játszanak szerepet. A Föld felszínének 70%-át víz borítja. A technológiai fejlesztések, mint például a sótlanító folyamat, immár lehetővé teszik, hogy friss ivóvizet állítsunk elő, akár a tengerek vizéből, akár a kevésbé sós forrásokból, fordított ozmózist alkalmazva. Ez egy újabb példája annak, hogy a technológia ugyanolyan fontos összetevője az erőforrások kezelésének, mint maguk az erőforrások.
Az az állítás, hogy a hasznosítható vízkészlet nem elegendő, csak a jelenleg használt, korlátozott módszerek mellett igaz, karöltve persze a manapság folyó erős ipari szennyezéssel.
Az élelem előállításának lehetőségei a technológia spektrumával együtt bővülnek, új művelési módszerek széles körét teremtve meg. A Föld felszínével például valóban rosszul bánunk, hisz az értékes csúcstermőföldeket a közömbös mezőgazdasági módszerek teszik tönkre. Egyes jelentések szerint a csúcstermőföldek 1 %-a szűnik meg évente, és a Nemzeti Tudományos Akadémia megállapította, hogy az USA termőföldjei tízszer gyorsabban erodálódnak, mint amennyi időbe a termőföldek helyreállítása kerül.
Szerencsére a tudósok kidolgoztak egy termőföldmentes művelési formát, a hidroponikát. Ez a hatalmas, új médium az emberi populáció számára tengernyi új lehetőséget teremt. Nem csak annyit jelent, hogy ellensúlyozhatjuk az általunk okozott kárt, de kibővíthetjük lehetőségeinket, hogy mikor és hol termeljünk élelmet. A tápoldat-alapú mezőgazdaság használatával elméletileg a sivatag közepén is termelhetnek élelmet megfelelő öntözéssel, vagy a talajszintig lefúrva.
A lényeg, hogy az élelem, a levegő és a víz csak annyira szűkös, amennyire mi meghatározzuk, hogy az. Ha intelligensen és stratégikusan választjuk meg termelési és megőrzési módszereinket, miközben a tudomány termelésnövelő képességet maximalizáló találmányainak minden előnyét kihasználjuk, csökkentve a hulladékot és a hatékonytalanságot, a bolygó embereinek többszörösét elláthatjuk. A világ éhező gyermekei nem azért éheznek, mert nincs elegendő élelem. A szűkös vásárlóerő az oka a hiánynak, mely milliók szükségtelen halálát okozza évente.

4.    fejezet : A társadalmi fejlődés eszközei

Ebben a szakaszban átgondoljuk, konkrétan mi is az, amit szeretnénk, amire szükségünk van ebben a világban. Mit is értékelünk az életben? Ugyan lehetőségeink az ügyben számtalanok, a legtöbb ember a következőket szeretné: tiszta levegő és ivóvíz, tápláló élelem, nyersanyagbőség, gyors, tiszta és hatékony közlekedés, megfelelő oktatás, elérhető gyógyászat, béke, egy olyan környezet, mely lehetővé teszi képességeink folyamatos fejlesztését, az emberi élettér növelése, kevesebb stressz, és kevesebb bűnözés. Ezeket a szükségleteket és törekvéseket tekintjünk céljainknak.
Az alapvető célok felsorolása után át kell gondolnunk a célok eléréséhez szükséges módszereinket. Kétségtelenül a tudományos módszer a leghatalmasabb ismert eszközünk. A megfigyelés, a logika és próba jó ideje üti a babonát, az intuíciót és a metafizikát. Karl Pearson szavaival : "Nincs rövid út az igazsághoz, a világegyetem megismeréséshez egyedül a tudományos módszer kapuján át vezet az út."
A tudomány módszereinek intelligens használata az, mely eljuttatott bennünket szinte bármihez, ami mindennapjainkat megkönnyíti. A tudomány alkalmazása a társadalom egészének szervezésében a következő lépés evolúciónkban. Ezen felül, hogy teljes mértékben kihasználhassuk a tudományos módszert, szükségünk lesz fizikai eszközökre, melyek nyersanyagszükségletünket biztosítják. Ezek az eszközök a technológiából származnak, kezdve egy egyszerű kalapácstól a fejlett, teljesen automatizált termelőüzemig. A technológiai felfedezések tovább egyszerűsítitk  termelési módszereinket, miközben az egykor lehetetlennek tartott dolgokat lehetővé teszik.
A technológia történelme gyorsuló ütemű fejlődést mutat, és ötvözve a tudományos módszer gondolatvilágával, a ma rendelkezésre álló technológiai eszközök segítségével képesek vagyunk drámai módon megváltoztatni az emberiséget, s ez legtöbbünk számára túl fantasztikusnak tűnne, semhogy igaz legyen. De ha például megmutatnál egy mobiltelefont a XII század emberének, minden bizonnyal megdöbbenne a mágikus műszer láttán. A tudomány és a technológia folyamatosan ellenszegül meglevő feltevéseinknek és ez továbbra is így lesz. Nagy biztonsággal feltételezhetjük, hogy technológiai tekintetben bármit is tartogat a jövő, mostani tudásunk és módszereink alapján hihetetlennek, képtelenségnek hatna.
De visszatérve a fő témához, a személyes és társadalmi fejlődés 3 jellemzője: céljaink, gondolkodásmódunk és a célhoz vezető eszközeink. Céljainkat az értékesnek tartott dolgokra alapoztuk. A problémák megoldására és hipotézisek felállítására a tudományos módszert alkalmazzuk. És hogy céljainkat valóra váltsuk, a technológiát használjuk fel.

III. rész : Az erőforrás alapú gazdaság

Ebben az időszakban figyelmünket a Venus projektre irányítjuk, és annak egy új, ún. "erőforrás alapú gazdaság" iránti elkötelezettségére. Bemutatjuk alapjait ipar és munka tekintetében, részletesen tárgyalva a technológia és az automatizálás szerepét, miközben elkülönítjük a leghatékonyabb termelési módszerek eléréséhez vezető öt legfontosabb lépést. Beszélünk az ún. kormányzat szerepéről az új rendszerben, kifejtve a jelenleg létező intézmény misztikus természetét, arról hogyan leszünk képesek a fejlett döntéshoző módszerek alkalmazásával eltávolítani a jelenleg munkálkodó veszélyes szubjektivitást és önérdeket, hogy elérjünk a számítógépes technológiával támogatott tudományos módszeren alapuló döntések meghozatalához.

Egy erőforrás alapú gazdaság kereskedelem helyett a meglevő erőforrásokat használja. A javak és szolgáltatások  fizetőeszköz, hitel, csere és bármiféle adós vagy kiszolgáltatottsági viszony nélkül érhetők el. Az új társadalmi terv célja, hogy megszabadítsa az emberiséget az ismétlődő, előre megszabott szakmai szerepektől, melyek nem járulnak hozzá a társadalom fejlődéséhez, emellett egy új ösztönzőrendszerre bátorít, mely az önmegvalósításra, a társadalmi tudatosságra és a kreativitásra is figyelmet fordít, ellentétben a sekélyes, énközpontú célokkal, mint a gazdagság, a tulajdon és a hatalom, melyek manapság oly meghatározóak.
A Venus-projekt felismeri, hogy a Föld bőséges erőforrásokban, és hogy az erőforrásokat beosztó, pénz által vezérelt, idejétmúlt módszereink már nem megfelelőek. Valójában túlélésünk szempontjából nemkívánatos eredményre vezetnek.
A monetáris rendszert évezredekkel ezelőtt, inséges időkben teremtették. Eredeti rendeltetése a javak és szolgáltatások elosztása volt az elvégzett munka függvényében. Ennek egyáltalán semmi köze a bolygónkon megtermelhető javak és szolgáltatások mennyiségéhez. A lényeg az, hogy fizikai túlélésünk és életminőségünk pusztán a Föld erőforrásainak használatán, kezelésén és megőrzésén múlik.
Egyre növekvő tudományos leleményességünknek köszönhetően az erőforrásokat egy sokkal humánusabb, technológiai tekintetben építő jellegű, stratégiai módon használhatjuk. A munkát pénzért és pénzt erőforrásokért hagyománya jelenleg már nem megalapozott.
Ahogy korábban kifejtettük, a statisztika megmutatta, hogy az emberi munkaerőt növekvő mértékben helyettesítik automatizált gépekkel, ezzel munkanélküliséget és a lakosság vásárlóerejének csökkenését okozva, valamint lassítva ezzel az ún. gazdasági növekedést. Szükségképpen a technológiai fejlődés szándékos elfojtását és visszafogását figyelhetjük meg az emberek foglalkoztatásban tartásának céljából. Ez olyan, mintha lenne egy elektromos fúrónk, mégis egy kézi fúrót használnánk munkánk elvégzésére, hogy több órát fizessenek. Persze, képtelenség és felelőtlenség a technológiai fejlődést lassítani és figyelmen kivül hagyni egy idejét múlt társadalmi rendszer fenntartásáért.
Olyan társadalom tervére van szükségünk, mely a technológiai lehetőségeink maximalizálására összpontosít azért, hogy az emberiséget felszabadítsa a robotolás alól, és a produktivitást az elérhető legmagasabb szintre emelje. Minden, ami ennél kevesebbet céloz meg, elfogadhatatlan. Az érvelés érdekében tekintsünk el a jelenlegi pénzalapú szociális rendszertől, és vessünk egy friss pillantást az erőforrás alapú gazdaságban alkalmazandó ipari termelés módszereire.
A megfontolandó kérdés az, hogyan tervezzünk olyan termelési rendszert, mely maximalizálja a magas színvonalú kibocsátást, csökkenti a hulladékot, igazodik a Föld dinamikus egyensúlyához, és csökkenti az ismétlődő, mechanikus emberi munkát.
A tudományos módszerre alapozva bemutatjuk a logikai érvelést, mely mentén az ipari termelés módszerei kibontakozhatnak: 
1.    A bolygó erőforrásainak felmérése
2.    A gyártandó cikkek meghatározása fontossági sorrendben - kezdve az alapszükségletektől, mint élelem, víz és hajlék, át a termelést elősegítő cikkeken, mint nyersanyagok, automatizált gépek és technológiai fejlesztések, egészen a termelés szempontjából kevésbé hasznos cikkekig, mint a szórakoztató eszközök, rádiók, hangszerek, stb…
3.    A gyártási módszerek optimalizálása a termékek élettartamának maximalizálása mellett. 
4.    Az emberi hozzáférés elosztási módszerei.
5.    Az idejétmúlt vagy működésképtelen termékek optimalizált újrahasznosítása.

1.    A bolygó erőforrásainak felmérése.
Ahogy korábban jeleztük, elengedhetetlen, hogy tudjuk, mi áll rendlekezésre ezen a bolygón, mert ebből tudhatjuk meg, milyen lehetőségeink vannak. Ennek az információnak a segítségével az ipari termelés bármilyen felmerülő hiány ellensúlyozására ráhangolható, együtt a matematikailag legmegfelelőbb nyersanyag-elosztással, mely az elérhetőségen és a legmegfelelőbb alkalmazáson alapszik.
Az elégtelen erőforrások helyett azon nyomban alternatívákat és helyettesítőket keresünk. Ez a fajta tudatosság elérhető a bolygó összes erőforrásszektorából érkező valós idejű visszajelzések feldolgozásával, melyeket egy hiányproblémákat felügyelő központi számítógépes adatbázisba táplálunk. Az erőforrás felügyelet nem olyan légből kapott, bár bonyolultnak hangozhat.

2.    A gyártandó cikkek meghatározása.
Mire is van szükségünk? Ez egy nagyon fontos kérdés, mert a nyilvánvaló élelem, víz és hajlék mellett manapság a legtöbb embernek fogalma nincs, ténylegesen mire is van szüksége, hisz senki nem világosította fel  a technológia valódi állásáról. Amire azt gondoljuk, hogy szükségünk van, a technológiai fejlettség állapotának közvetlen eredménye.
Ha valakinek poros az otthona, azt gondolhatja, szüksége van egy porszívóra. Egészen biztos? Nem inkább egy háztartási nyomásszabályozó rendszerre van szüksége, mely lehetővé sem teszi, hogy a por behatoljon, vagy olyan elektrosztatikus szűrőkkel van felszerelve, amik eltüntetik a meglevő port?
Ha alaposan megvizsgáljuk, mire is van szükségünk, látni fogjuk, hogy szükségleteink folyamatosan változnak. A tudomány és a technológia az emberi szükségletek hasznossági barométerei, ezért a gyártott termékek olyan fejlettségi szintjét kell megcéloznunk, melyet az adott időszak lehetővé tesz.
Jelenlegi monetáris rendszerünk, mely folyamatosan pazarló, idejétmúlt termékeket állít elő, hogy a vállalatokat és a gazdaságot működésben tartsa, nem képes a legfejlettebb használati eszközök gyártására és nem is óhajtja ezt. Ez azért van így, mert a ma gyártott termékek többsége nem is létezne, ha a társadalom arra összpontosítana, mi szolgálná leginkább magát a társadalom érdekeit.

3.    A termelési módszerek optimalizációja a termék élettartam maximalizálására.
Ha építenék magamnak egy íróasztalt, igyekeznék egy minél tartósabb íróasztalt készíteni. Ennek ugye van értelme? Ha az íróasztal tönkremegy, az azt jelenti, hogy építhetek másikat, még több munkaráfordítással. Logikusnak tűnne tehát, hogy társadalmunk bármely terméke a technikailag lehetséges leghosszabb élettartammal rendelkezzen. Sajnos pont az ellenkezője történik a jelenlegi rendszerben, mert ahogyan korábban említettük, a monetáris rendszer táptalaja a többszöröződésnek és a tervezett elavulásnak. Enélkül az egész rendszer összeomlana.
Egy ésszerűbb világban tartós dolgokat készítenénk.
A gyártási módszerek optimalizációja arról szól, hogy a legkifogástalanabb alapanyagokat és módszereket használjuk, miközben a legtartósabb, leghatékonyabb termékeket állítjuk elő. Továbbá az emberi munkát nem csak azért helyettesítik gépekkel, mert a profitrendszerben ez költséghatékonyabb, valójában a gépi munka sokkal jobb minőségű, mint az emberi, ahogy a termelési statisztikák folyamatosan mutatják. Ez természetesen nem meglepő, hisz egy gép nem fárad el, mindig sokkal pontosabb és következetesebb, mint egy ember.
A nagy hatékonyságú automatizálás, együtt a tudományosan vezérelt erőforrás bőséggel egy olajozottan működő, szinte hiánymentes környezetet tenne lehetővé, melyet a népesség töredéke üzemeltethetne.

4. Az emberi hozzáférés elosztási módszerei.
Az elosztási módszerek szintúgy függenének a technológia állásától. A termelés lehetne például olyan színvonalas, hogy a terméket csak akkor gyártanák le, amikor a tényleges igény felmerül.
A raktár jellegű elosztóközpontok az automatizált kiszállítással együtt egyelőre a legegyszerűbbek lennének. Továbbá, mivel nem használunk pénzt a rendszerben, az em