A fehér is lehet veszélyben és kisebbségben

Sajnos, olyan a természetem, hogy bármit sokáig hallok, előbb utóbb kérdéseim és kétségeim támadnak. Mániám a kisebbség mellé állni, holott minden erőmmel és ép eszemmel a többségért vagyok, úgy is mint elkésett bolsevik. Kérdés, hogy ki van többségben manapság...

Slomó holokausztos posztja indított el egy gondolatot bennem. És most csak mesélek, de igazat.

Férjem sokat repül. Magyar útlevéllel, egy multinak dolgozik. Németországban egy vámos 1-2 éve szó szerint ezt kérdezte tőle: mit keres Európában? A férjem azt mondta, azt hitte, Németországban van...

A kilencvenes évek elején a húgom Drezdában rámszólt, hogy most fogjam be, meg ne hallják a szembejövő náci gyerekek, hogy nem németül beszélünk. Féltünk.

A nyolcvanas évek végén Csop (Záhony szovjet oldala) vasútállomás, vonatjegyért állunk sorban hajnalban, élénk magyar társalgás zajlik. Mikor az útlevelek előkerülnek, csak nekem van magyar útlevelem. Innentől már csak orosz szót hallani a fagyos csöndben. Kínos.

Megint Csop, végeláthatatlan várakozás egy pirosan világító vasúti átjáró előtt. Én vagyok az első, és a vonat percek múlva indul a sínek másik oldaláról. Némi kínlódás után rászánom magam, hogy áthajtsak a síneken, mivel vonatnak színe-nyoma sincs. Többen kiszállnak a kocsikból, és azt ordítják utánam: Azt hiszitek, a magyaroknak mindent lehet? Égek, mint a rongy.

Megint a kilencvenes évek eleje, férjem multinál, kötelező feleséges vacsora. Muszáj elmennem, bár angolul nem beszélek. Csak töröm, és pechemre, értem. A vacsora végefelé a "főnök" az asztalfőről érdeklődik, hogyhogy nekem, aki egy amerikai multinál dolgozom, nem kötelező angolul beszélnem? Nem szégyellem-e magam? Zavartan ülök, pár perc múlva hazaindulnék. Férjem jönne velem, de visszaülteti ugyanez a főnök. Neki még tíz percet maradnia kell.

A fiamat lerasszistázzák, hatévesen. Lásd, egy előző posztomat.

Ma délután a síliftnél egy azonosíthatatlan nyelvet beszélő nő nyolc gyerekkel. Mikor rájövök, hogy feleslegesen pörlök a gyerekeivel, hogy ne álljanak a fiam elé, megkérem a nőt, magyarázza el nekik, mi az a sor. A válasz, ezek csak gyerekek. Csókolom, az enyémke is csak gyerek, mégis áll a sorban. Az összes fehér áll a sorban.

A mi környékünkön a népek megállnak a zebránál. Ez a szokás, és kötelező is. Ennek az az előnye, hogy az ember ki meri engedni bambácska gyerekét is az utcára, iskolába. Másik előny, hogy édike gyerekek aranyosan integetnek, mosolyognak, különböző stílusban. Milyen színűek a gyerekek, akik nekifutásból érkeznek a zebrára, és soha meg nem köszönik, felemelt kézzel, a sofőrnek? Pedig ahogy azt megtanulják, hogy életveszély nélkül leléphetnek, azt is megtanulhatnák, hogy megköszönjék, mint más.

Svájc. Letelepedési engedélyt az uniós államok polgárai öt év után kaphatnak. Kivéve, ha az utolsó tíz csatlakozó országból jönnek. Mert akkor tíz év. És csak zárójelben mondom, hogy a csatlakozásig a magyarok is öt évet kellett, hogy várjanak. Velünk meg lehet csinálni.

Megint Svájc. A papír-nélküliek (azaz az engedély nélkül tartózkodók) tüntetnek a parlament előtt. No komment.

Svájc. Szinte az összes európai országgal van kiutasítási vagy milyen szerződés. Őket ki is utasítják. Aztán vannak a színes bőrű kábítószer- árusok, akiket nem lehet kiutasítani, mert nincs ilyen szerződés az államok között. (!)

Svájc. Egy nagyszerű humanista felmérést végez a svájci börtönökben, és megállapítja, hogy a volt-jugoszláv polgárok vagy eredetű polgárok száma a börtönökben nem áll arányban az összlétszámmal. (ergo, többségben vannak.) Amiből is arra következtet, hogy negatív diszkriminációtól szenvednek szegények, és meg kell változtatni a svájci bírói gyakorlatot ez ügyben. Okos.

Összefoglalva, annak, hogy minket magyarokat negatív megkülönböztetés ér imitt-amott, jó nagy esélye van. Tenni ellene semmit nem tudunk.

Továbbá annak, hogy minket fehéreket a legkisebb kritikánkra lerasszistáznak, megint csak jó nagy esélye van. Manőverezési terünk nulla. Egyszerűen csak hallgatni lehet. Bármilyen negatív megjegyzésre a válasz: rasszista.

Még zárójelben szeretném hozzátenni, hogy nem az agresszív fajtából való vagyok, gyáva nyúlként. Szerintem üldözési mániám sincs. A pszichiáterem csak pánikot állapított meg, abból kikezelt. De ez a nyulak sorsa.

És még szeretném mindenki figyelmébe ajánlani Thought posztját, "Rasszista írás" címmel.