Tudni kell, hogy a megoldást vagy a konfliktust keressük

Fiammal kerékpározunk a kerékpárúton. Errefelé kutyások is sétáltatják a kutyáikat. Eddig semmi új nincs a szituációban, ugye? Az se lep meg senkit, ha azt mondom, hogy némely kutya neveletlen. Egynémely kutya támad. Fiam viszont még csak öt éves, és máris négy kutyatámadást élt át. Egyszer a tóba is pottyant a kavarodásban. Fél szegény a csivaváktól is.

Szóval, ülünk és tekerünk. Én a felnőtt, aki már tovább lát az orránál, észreveszem, hogy a bokrok mögül elindul egy kutya, felénk tart, a fiamat fogja előbb elérni. Már nincs időm szólni, és el tudom képzelni, mi lesz. A gyerek minimum megijed, ha pechünk van, el is esik. A kutyától nem félek, addigra odaérek.

Na, kutya bokorból ugatva elő, fiam fékez, és hálistennek, a lábát is leteszi. Nincs sebesült. Feltűnik a gazda és én csak azt ordítom, hogy Attachez votre chien, ami franciául a Kösse meg a kutyáját lenne. A frász és a lendület továbbgurít, részemről vége, igazán örülök, hogy a gyerek nem esett el.

A dolog maradhatott volna ennyiben, és mi már meg is érkeztünk a játszótérre. Biciről le, mászókára fel, fiam még hüppög. Én rágyújtok, ez biztos módszer ilyen esetekre -- és más esetekre is.

És akkor befut a gazda, a még mindig szabadon ugató kutyával, és közli, hogy nem tetszett neki a hangnemem (tone). Gyerek hisztérikusan bőgni kezd a mászókán. Agy elszáll. Magyar lennék és Skorpió. Ja, meg anya. Sárkány és tigris. Tudjátok.

Némi orálozás után a már előttünk a játszótéren levő szülők végre beavatkoznak, pártomat fogják, mondván, hogy itt táblák vannak mindenhol, hogy kutyát csak pórázzal. Sajna, a nő nem képes a kutyáját megfogni. A kutya is legalább olyan hangos, mint mi hárman, úgy döntök, hogy ideje elkergetni. Én még kutyától meg nem ijedtem. A gazda cserébe rámvág a pórázzal, póráz rajtam marad, rámcsavarodva. Katarzis...

Végülis nem történt ennél nagyobb baj, mert a pórázzal nem követtem el gyilkosságot, hanem jó messzire elhajítottam, erre a gazda utána és el.

Másnap, még friss sérelmemet mesélem az egyetemen. A tanár meghallgat és közli, hogy nagy hiba volt nem hozzátenni a s'il vous plaît-t, mert a felszólító mód a franciában nagyon udvariatlan. Csoportunk 80 %-a külföldi vagy szülő, nekünk bevörösödik a fejünk, a maradék 20 % svájci német, nyugisak maradnak, de ők már így születtek. Vita alakul ki, a tanár - szülőként- megengedi, hogy ő is reagálhatott volna így, de, ismétli, a hangnem nem volt udvarias, ergo, ELUTASÍTÁSRA VOLT ÍTÉLTETVE. Magyarul, nem azt kaptam, amit kértem, hanem egy nagy vitát, ugatással fűszerezve. A fiamnak nem ez kellett volna, hanem ha megkötik a kutyát. Azt pedig csak más hangnemmel lehetett volna elérni.

Most már értem én ezt...Azóta arról is leszoktam, hogy beírkáljak a Tesco panaszkönyvébe. Ahogy rájövök, hogy bevásárolni jöttem, és nem felháborodni, egyből célirányos leszek és bevásárolok. Mindenkori előnyömet igyekszem a fejemben tartani. Ebben az is segít, hogy elképzelem, a másik helyében mit csinálnék. Milyen lehet neki. Ő mit mondhatna nekem.

Ezenkivül egyszer, de megesett, hogy bocsánatot kértek tőlem. Azóta tudom, hogy más is csak olyan, mint én. Későn bánja meg...Ezért, emberek, gondolkozzunk előre, ne felejtsük el mit akarunk, mi a jó nekünk. Egy kis mosoly, udvariasság lehet, hogy közelebb hoz a célhoz, a jóhoz, mint bármilyen csata.