Magyar állampolgár vagyok és haragszom.

Hiszek az alkotmányban és alávetem magam a törvényeknek. Még akkor is, ha azt látom, hogy sokan büntetlenül megtehetik, hogy áthágják őket. Betartom a törvényeket, akkor is, ha nélkülük sem viselkednék másképp, akkor is, ha megszorításnak érzem.

Betartom a törvényeket, mert hiszem, hogy a többség javát szolgálják. Betartom őket, mert példát akarok mutatni ezzel a gyerekeimnek. De az én példámnak ellentmond minden egyes büntetlenül maradt törvényszegés.

A törvények tiszteletbentartása mellett ügyelek a szabályokra, írottakra és íratlanokra. Magamra és gyerekeimre nézve kötelezőnek tekintem a társadalmi és gazdasági élet szabályait. És mit látok?

A törvénykövető, szabálytisztelő magatartást nem díjazza senki, az elvárt kategóriába tartozik. A felállított szabályok korlátozzák azok cselekedeteit, akik betartják őket. És ezzel egyidőben, nagyszerű útmutatónak szolgálnak azoknak, akik nem veszik figyelembe, csak a saját előnyüket - tudják, merről hány lépéssel lehet megkerülni őket.

Hive vagyok Arisztotelész kijelentésének, miszerint az egyenlőség az egyenlőknek jár. Elvárom, ha én megteszem, amit kell, akkor ne favorizálják azokat, akik nem teszik meg. Nem dicséretet várok, hanem egyenlő elbánást a szabálytisztelőknek, és külön, de egyenlő elbánást a szabályokat, törvényeket megszegőknek.

Különben mi értelmük? És meddig maradhatnak meg?

Hacsak nem az a céljuk, hogy a többséget kiszolgáltassák...